Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Május elsejével állami fenntartásba kerül az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet

Az Országgyűlés döntése értelmében a vásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet május elsejével állami fenntartásba kerül. A lakosság számára ez mindössze annyi változást jelent, hogy bővül az ellátottak köre. Dr. Kallai Árpád főigazgató szerint az állam is jó gazdája lehet a kórháznak.

Az Országgyűlés megszavazta a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést. A döntés értelmében az állam május elsejével hetven egészségügyi intézményt – köztük a vásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézetet –, az azokhoz kapcsolódó vagyonnal együtt átvesz az önkormányzatoktól.

– Eddig nagyon jó gazdája volt az önkormányzat az intézményünknek. Nagyon jó viszony volt az önkormányzat és a kórház között, mivel minden általunk megfogalmazott szakmai és épületfejlesztési elképzelésünket támogatott a képviselőtestület. Én nagyon bízom benne, hogy így lesz az állami fenntartás idején is. Meggyőződésem, hogy lehet jó gazdája az állam a kórházaknak- mondta Kallai Árpád az Erzsébet Kórház főigazgatója.

A változtatástól a kormány azt várja, hogy a működtetés költséghatékony és feladatközpontú lesz. Az év elején a megyei fenntartású intézményeket vette át az állam, az azóta eltelt közel fél évben ezek zökkenőmentesen működtek tovább. Az átalakítások eredményeképpen az egészségügyben a területi ellátások, illetve a struktúra is megváltoznak az elkövetkezendő időszakban.

– Az eddigi tárgyalások alapján kiderült, hogy itt, Hódmezővásárhelyen semmilyen csökkenésre nem kell számítani, sőt területi növekedésváltozás várható. Az itt élők számára ez nem fog változást jelenteni, talán csak annyit, hogy olyan lakosokkal találkozhatnak, akik eddig nem ide tartoztak, gondolok itt olyan településekre, amelyek vagy elcsatolásra kerültek régebben, vagy nem is ehhez a kórházhoz tartoztak korábban – tette hozzá a főigazgató.

Kallai Árpád elsősorban Mindszent esetét emelte ki, amelyet a belgyógyászati fekvőbeteg ellátás tekintetében 2007-ben elcsatoltak és ez most visszakerül az Erzsébet Kórház ellátási körzetébe.

Megszakítás