Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Már épül a jégpálya a főtéren

Épül a jégpálya a Kossuth téren. Idén
már a hatodik éve, hogy korcsolyázni lehet Hódmezővásárhely főterén.

Jelenleg a pálya alapjaként szolgáló 30-40 köbméter homokot hordják
fel, és a területet szigetelő fóliával borítják. Ezt követően kezdődhet el a 13×26
méteres pálya eleminek összerakása, majd az időjárástól függően további
két hét kell a megfelelő jégvastagság eléréséhez.

– Az első években még egy külső cég állította fel a jégpályát, de a nagy
érdeklődésre való tekintettel a közgyűlés úgy döntött, hogy megvásárolja és
saját maga üzemelteti. Ezzel nagy áldozatot vállalt, hiszen egy szezonban közel
egymillió forintba kerül fenntartása. Az eltelt évek alatt azonban egyre többen
tanultak meg korcsolyázni, ennek köszönhetően több ezer vásárhelyi fiatal
használja – mondta el Almási István alpolgármester.

Ahogy a korábbi években, idén is díjmentesen, december elejétől egészen február
végéig lehet majd korcsolyázni Hódmezővásárhely főterén.