A nyári
időszakban sem szünetel a PMK felújítása. A volt parókia helyén
már készül a kiegészítő funkciókat ellátó kisebb épület
alapja, a létesítményt belül pedig annyira szétbontották, hogy
szinte alig lehet ráismerni. Az ütemterv szerint jövő év második
felére újulhat meg a művelődési központ Hódmezővásárhelyen.
Tavasz óta
„zárva” tábla jelzi, hogy a Petőfi Művelődési Központ
korszerűsítése elkezdődött. Legelőször a komplexum
szomszédságában található parókiát bontották le, hogy helyére
egy új épületet húzzanak fel. Ennek alapozási munkálatait
láthatják az arra közlekedő vásárhelyiek.
– Itt egy
kétszintes épület lesz kialakítva, mely a PMK működésében
kiegészítő funkciókat lát majd el. Foglalkoztatók, mobil terek
kapnak itt helyet és az informatikai központ is ebben a részben
lesz elhelyezve. Az építészeti megvalósítása azért is
izgalmas, mert az alsó szintet mélyítetten hozzák létre –
tájékoztatott Nagy Imre, a múzeum főigazgatója.
Mindeközben a
művelődési központ belső tere is sokat változott az elmúlt
hónapok során. A korábbi elrendezésre már alig lehet ráismerni,
szinte mindent szétbontottak.
– A színházi
térben kibontották a karzatot, az ez alatti részen kimélyítették
az alapzatot, mert ide később a kiszolgáló helyiségeket
helyezik. Az emeleti részt, amely korábban az irodáknak adott
otthont, ugyancsak átszabták. A munkálatok már odáig jutottak,
hogy már a legfelsőbb szint is készen áll az új funkciók
kialakítására – mondta az igazgató.
A Petőfi
Művelődési Központ felújítása az AGORA pályázat keretében
több mint egymilliárd forintból valósulhat meg. Az ütemterv
szerint várhatóan 2011 második felétől vehetik birtokba az
érdeklődők a 21. század igényeinek megfelelő létesítményt,
mely a „Minden nap kultúra” jelszó alatt működik majd. A
hamarosan összeülő úgynevezett AGORA-tanács pedig arról dönt
majd, hogy milyen programmal és funkciókkal gazdagodjon az új
épület.