Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Már közel 1800 gyermeknek gyűjt a város

115 gyermek kapott babakötvényt áprilisban. A város
közel 1800 gyermeknek köt le fejenként havonta 4000 forint támogatást az első
lakás megvásárlásához.

A város önkormányzata öt éve alapította meg a Vásárhelyi
Fiatalokért Közalapítványt azzal a céllal, hogy támogassa a vásárhelyi gyerekek
első lakáshoz jutását. Mára 1741 főre emelkedett a kötvénytulajdonosok száma. A
gyerekek 18 és 24. születésnapjuk között vehetik majd fel az évek alatt
összegyűlt pénzt.

– Ahhoz, hogy az érintettek megkapják a részükre utalt
összeget, életvitelszerűen Hódmezővásárhelyen kell élniük és letelepedniük. 18
és 24 éves koruk között használhatják fel hódmezővásárhelyi lakásvásárláshoz,
illetve házépítéshez – mondta Bán Csaba, a kuratórium elnöke.

Az alapítványhoz megalakulása óta csak pozitív
visszajelzések érkeztek a szülőktől. A ma délelőtti ünnepségen 115-en kaptak
babakötvényt.

– Reméljük, hogy kislányunk 18 év múlva fel tudja majd
használni Hódmezővásárhelyen ezt az összeget, és akkor is ilyen élhető város
lesz Vásárhely – mondta Égetőné Hegedűs Anita, édesanya.

A vásárhelyi gyermekek számára elkülönített pénzt a város
igyekszik növelni, így a kezdeti havi háromezer-ötszáz forint mára fejenként
négyezer forintra emelkedett. Emellett az öt év alatt összegyűlt pénz kamatai
is jelentős összeget tesznek ki. Február 28-ig a számlán 214 millió forint
gyűlt össze.

Megszakítás