Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Már lehet igényelni területalapú támogatást

Megkezdődött az idei Egységes Területalapú Támogatások
igénylése. A kérelmek beadási
határideje május 17-e, de a Falugazdász Hivatal minden érintettet arra kér,
minél hamarabb kezdjék el intézni az ehhez szükséges dokumentációt.

A területalapú támogatás egy normatív
támogatási forma, amelynek feltétele, hogy a gazda minimum 1 hektárnyi szántó
területtel vagy 0,3 tized hektár gyümölcsszőlővel rendelkezzen, amit maga művel.
Ezzel a gazdáknak az Unió éves szinten hektáronként több mint 40 ezer forint
feletti támogatást ad. Az igénylésben a helyi falugazdászok segítenek.

A térségben ezerszáz gazdát érint ez a
lehetőség, a hivatal eddig közel hatvan százalékukat már értesítette az
igénylés közeledő határidejére, de mindenkit nem tudtak elérni.

– Az idén a beadási határidő május 17-e.
Nagyon fontos, hogy akik korábban a hivatal segítségét kérték az ügyintézésben,
feltétlenül jelentkezzenek be minél hamarabb. Eddig hatszáz előjelzést adtak
ki, mivel egyre kevesebb az időpont, kicsúszhatnak a határidőből – hívta fel az
érintettek figyelmet Lantos Attila területvezető falugazdász.

Aki nem adja be időben kérelmét, szankcióra
számíthat, mivel május 17-e után naponta egy százalékkal csökken a támogatás
mértéke.

A falugazdász hivatal vezetője arra kér minden
mezőgazdászt, hogy május közepéig csak határidős ügyekben keressék fel az
irodát a gördülékeny ügyintézés érdekében.

Megszakítás