Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Március 16 adóhatáridő!

Jövő héten postázza a helyi adókról szóló értesítőket az
önkormányzat. Az építményadóval kapcsolatos tájékoztatót azonban már kézhez is kapták
az érintettek. A helyi adókat március 16- ig kell befizetni.

Az építményadó módosításról szóló határozatokat a napokban
kapják meg a lakók. Ez tartalmazza az építményadó mértékét.

– Ez a határozat nem az a félévi értesítő, amelyet ilyenkor
meg szoktak kapni a lakók, azt a jövő héten postázzuk ki. Abban fogja mindenki
megismerni, hogy mennyi adót kell idén befizetnie. Ez vonatkozik az építményadó
mellett a gépjármű-, a telek- illetve az iparűzési adóra is – mondta Antal
István, az Adócsoport vezetője.

Idén többféle módon lehet a helyi adókat befizetni, banki
átutalással, személyesen a pénzintézetben, a Polgármesteri Hivatalban
ügyfélszolgálati irodáján, vagy csoportos beszedési megbízással.

-Arra bíztatom az adózókat, hogy éljenek a csoportos
befizetési lehetőséggel. A nyomtatványt csak ki kell tölteni és az
önkormányzatra kell behozni, hogy aztán mi ezt eljuttassuk a számlavezető
pénzintézethez. Így mi adjuk a megbízást a banknak, hogy utalja el az adót. Ez
nagy könnyebbséget jelenthet az adózónak, ugyanis nem kell sorban állnia és
biztos, hogy időben beérkezik a helyi adója – tette hozzá Antal István.

A helyi adók
befizetési határideje március 16.

Megszakítás