Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Márciusban elindulhat a PMK felújítása

Márciusban elkezdődhet a PMK 1,2 milliárd forintos felújítása és bővítése. Új épületszárny, felújított nézőtér, színpad, új terek és eszközök. 2011-től pedig minden nap kultúra.

Még 2008 októberében kapott értesítést az önkormányzat, hogy az Agóra pályázat első fordulóját megnyerte. Ezt követően elkészült és benyújtásra került a második fordulós pályázat is, amelynek eredményessége 2009 októberében derült ki. A megnyert összeg 1 milliárd 116 millió forint.

-Október óta elkészítettük a támogatási szerződést, jelenleg ennek aláírására várunk. Közben kiírtuk a közbeszerzési eljárást. A szerződés aláírására reményeink szerint ebben a hónapban sor kerül, s így már márciusban megkezdődhet a kivitelezés – adott tájékoztatást Mucsi László, az önkormányzat Városfejlesztési Irodájának vezetője.

Amennyiben idén márciusban megkezdik a munkálatokat, úgy 2011 tavaszára megújul és átalakul a Petőfi Művelődési Központ.

– Az Agóra a PMK teljes felújítását és átalakítását jelenti. Lebontásra kerül a volt parókia épülete, itt alakítunk ki egy 400 négyzetméteres épületet, amely helyt ad majd a bővülő tevékenységeknek. Megújul a nézőtér, a színpad, az öltözők, a vizesblokkok, az
irodák, valamint egy sűlyesztett udvar is kialakításra kerül. Megvalósul a Minden nap kultúra program is, amely mindenki számára elérhetővé és használhatóvá teszi a kulturális központot – mondta az irodavezető.

Megszakítás