Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Márton napját ünnepelték

Márton napi vigasságot rendezett a
hétvégén a Hód-kuckó Nagycsaládos Egyesület. Az esemény hírére Szegedről és Orosházáról is érkeztek
érdeklődők, végül több mint százhúszan játszottak, énekeltek, ünnepeltek.

Régen Márton napja zárta le az áprilisban, Szent György napján induló
gazdasági munkákat, ilyenkor kóstolták meg az újbort és vágták le először a
tömött libákat.

A népi kultúra jeles napként tartotta számon,
a Márton naphoz kötődő ünnepségeknek nagy hagyománya van Hódmezővásárhelyen is.

A Hód-kuckó Nagycsaládosok Egyesülete is évek óta ünnepli Márton napját. Korábban
a tájházban, idén, első alkalommal egy városszéli rendezvényházban zajlott a
vígasság.

Az összejövetelen Márton napi népszokásokat
elevenítettek fel, de számos kiegészítő program is várta az érdeklődőket: a jó kézügyességgel rendelkezők többek között gyertyát
önthettek, magvakból,termésekből képeket készíthettek és tököt faragtak,
de memóriajátékokban is kipróbálhatták magukat a családok. A játékokban résztvevő gyerekek mindegyike
libapénzt kapott, ezt ún. „Zsákba libára” válthatta be, ami értékes ajándékokat
tartalmazott.

A programok ideje alatt az idősebbek az udvari kemencében krumplit, tököt
sütöttek. Csemegének libamájat, tepertőt és lúdláb tortát is felszolgáltak a
vendégeknek.

Megszakítás