Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Matematika verseny volt a Varga Tamás iskolában

Közel nyolcvan
általános iskolás diák vett részt a Varga Tamás Általános Iskola által
szervezett matematika versenyen. A megmérettetésen a helyiek mellett mártélyi
gyerekek is indultak.

A felső tagozatosok matematika
versenyét már tíz éve megszervezi Varga Tamás Általános Iskola. A résztvevőknek
az idén otthoni feladatokat is el kellett készíteniük, csak így juthattak be az
újabb fordulóba. Az ötödikesektől a nyolcadikosokig minden évfolyam különböző
feladatsoron dolgozott.

– A gyerekeknek szöveges feladatokat kell megoldaniuk. Mindegyikben
van valami rafináltság, de a tanult ismeretekre épülnek a példák – mondta
Garai-Szabóné Póth Edit, a Varga Tamás Általános Iskola matematika
munkaközösség vezetője.

A jól szereplő gyerekek értékes
tárgyjutalomban részesültek. Az 5. osztályosok közül Bense Hajnalka a 6.
osztályosok közül Gémes Antal teljesített a legjobban. A 7. osztályosok
versenyében Bodor Máté, állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, a 8.
osztályosok közül pedig Szögi László megoldásai voltak a legjobbak. Az
intézmény a kreatív gondolkodóknak legközelebb májusban bűvös kocka kirakó
versenyt szervez.