Magyarországon még nincs
influenzajárvány, bár országosan, így Közép-Magyarországon is, egyre több
megbetegedést tapasztaltak. Vásárhely és környéke szerencsés, az országban eddig
itt még egyetlen betegnél sem mutatták ki a vírus jelenlétét.
Sokan nem ismerik pontosan az
influenza vírust, gyakran összetévesztik a náthával. Az influenza előjele a
hirtelen kialakult magas láz és az erős izomfájdalom, ami a náthánál nem
jellemző. Magyarországon idén eddig 1180 influenzaszerű megbetegedést észleltek,
ez az arány Közép-Magyarországon a legmagasabb, főként a 15 és 34 év közöttiek
betegedtek meg.
A dél-alföldi régió a statisztikák
szerint az utolsó előtti helyen áll a megbetegedések száma szerint. Itt is
főként Csongrád megyében tapasztalták a vírus enyhe formájának jelenlétét, de
Vásárhely és térsége nem szerepel a kiemelt területek között.
Tóth Magdolna, az ÁNTSZ helyi
intézményvezetője kiemelte: az utóbbi napok enyhe időjárása kedvez a vírusnak,
így arra biztatja a lakosokat, hogy aki még nem kért influenza elleni
védőoltást, mihamarabb oltassa be magát, hogy megfelelő védettséget szerezzen a
vírussal szemben. A három éven aluli gyermekek, a krónikus, immunhiányos betegek
és a hatvan év felettiek jogosultak az ingyenes védőoltás igénybevételére.