Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megállapodás született

Vinnai István, a HFC elnöke,
valamint Mészáros Lőrinc, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke a
mai napon megállapodást írt alá Hódmezővásárhelyen, melynek köszönhetően a
Hódmezővásárhelyi Futball Club legtehetségesebbjei az Akadémia kötelékében
csiszolhatják tovább tudásukat.

– Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a városban a tömegsportot és nem az élsportot
fejleszti, hiszen minden polgárra gondolnunk kell, és a rászoruló szülők
gyermekeinek ugyanúgy meg kell teremtenünk a sportolás lehetőségét. A mai
megállapodásnak köszönhetően pedig a vásárhelyi fiatalok számára a sportkarrier
lehetősége is megnyílik – összegezte dr. Lázár János Hódmezővásárhely
polgármestere.

– A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia fontos feladatának tekinti a
tehetséges fiatal focisták felkutatását az ország minden régiójában és
lehetőséget biztosítani szakmai tudásuk bővítésére, hogy végül sikeres
sportolókká válhassanak – mondta el Mészáros Lőrinc az akadémia
elnöke.

Mészáros kifejtette: az intézmény jelenleg minden korosztályban az első
osztályban szerepel, a tavalyi évben pedig a Klubcsapatok Európa Kupáját is
megnyerték az U15-ös korosztályban.

– Az akadémia egy olyan bentlakásos iskola, ahol 5
korosztályból 90 gyermek képezheti magát, emellett kiemelt szakmai stáb
foglalkozik az edzők továbbképzésével is – foglalta össze az
elnök.

Vinnai István A Hódmezővásárhelyi Futball Club elnöke mérföldkőnek
nevezte a megállapodást.

– Számos fiatal, tehetséges vásárhelyi focista juthat
professzionális képzéshez, országos, akár nemzetközi hírnévre is szert téve
pedig öregbítheti a sportbarát Hódmezővásárhely városának hírnevét – fejtette ki
Vinnai.