A kiemelt érdeklődésre tekintettel jelentősen megemelte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a kis- és középvállalkozásoknak kiírt telephely-fejlesztési támogatás összegét a Dél-Alföldön.
A 2012-ben beadott pályázatokra így 2,5 milliárd forint helyett 5,7 milliárd forintot osztanak ki a mintegy száz nyertesnek – közölte a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) közreműködő szervezetének operatív vezetője szerdán az új pályázóknak tartott tájékoztató után az MTI-vel.
Bosnyákovits Tünde kifejtette: az Új Széchenyi Terv keretében beérkezett pályázatok kiemelkedően nagy számára és támogatási igényére való tekintettel emelte meg a keretösszeget az NFÜ 3,2 milliárd forinttal.
A pályázat segítségével az infrastruktúra fejlesztésével 92 vállalkozás indíthatja el beruházását Bács-Kiskun-, Békés- és Csongrád megyében.
A projektek keretében új épületek, gyártócsarnokok létrehozása, fejlesztése, korszerűsítése, épületgépészeti beruházások valósulhatnak meg. A projekteknek köszönhetően várhatóan 1856 megtartott munkahely mellett további 593 új munkahely jön létre a Dél-Alföldön.
Telephely-fejlesztési pályázatokra mindig kiemelten nagy érdeklődés mutatkozott, ezt bizonyítja a DARFÜ-höz beérkezett pályázatok száma és forrásigénye- mondta el a vezető. 2009-2011 között összesen 515 pályázat érkezett be 26,5 milliárd forint támogatási igénnyel. Ebből 64 projektgazda nyert támogatást, akik közül 52-en már be is fejezték beruházásukat. A következő kiíráson 55 támogatási szerződést írt alá a DARFÜ Közreműködő Szervezete, melyből tavaly decemberig 17 projekt zárt. A 2011-es felhívásra jelentkező 183 pályázatból 161-el kötöttek szerződést.
A tavalyi évben megjelent felhívásra a dél-alföldi vállalkozásoktól 207 pályázat érkezett, melyekben 11,7 milliárd forint támogatást igényeltek. Ebből mintegy 100 nyertest hirdettek ki. A 92 új projekt összesen mintegy 5,7 milliárd forint támogatást kapott.
(MTI)