Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megépül a tehermentesítő út is

2010 első
negyedévében megindul a 47-es főút tehermentesítő útjának építése – tájékoztatta
dr. Lázár Jánost Hódmezővásárhely polgármesterét, országgyűlési képviselőt dr.
Szabó Pál miniszter. A Közlekedési, hírközlési és energiaügyi tárca vezetője
Lázár kérdésére azt is elmondta: a 47-es főút Algyő és Hódmezővásárhely közötti
szakasza jövő év novemberében már teljes hosszúságában négysávos
lesz.

2009. novemberében a
47-es számú főúton Szeged és Hódmezővásárhely között az út teljes hosszúságában
négy sávon lehet majd közlekedni, néhány hónappal később pedig megindul a
Hódmezővásárhely úthálózatát jelentősen tehermentesítő elkerülőút építése
is.

A 2010 első negyedévében meginduló
beruházás, a Hódmezővásárhelyet tehermentesítő út 6120 méter hosszú útszakasszal
a 47-es főutat a Kaszap utcai körforgalomtól a lakott területen kívül kapcsolja
össze a várost Orosháza felé elhagyó főúttal. Az út nyomvonala a körforgalomtól
a vasútvonal mellett halad, a jelenlegi tervek szerint a Bajcsy-Zsilinszky utca
– Síp utcát, valamint a Szoboszlai utcát felüljárón keresztezné, majd a lakott
területet -a susáni városrészt- megkerülve halad, illetve kapcsolódik a városból
kilépő 47-es főúthoz.

A négysávosítás,
valamint a tehermentesítő út megépítése áttörést jelent a Hódmezővásárhely
úthálózatát terhelő forgalom mérsékléséért és a biztonságos közlekedés
megteremtéséért folytatott küzdelemben. A 47-es főút szélesítésével a régió
egyik legveszélyesebbnek számító útszakasza válik biztonságosabbá. A
tehermentesítő útnak köszönhetően pedig a jövőben város közlekedési rendszerét
már csak a Szeged és Szentes, illetve Szeged és Mártély, Mindszent vonalon
haladó átmenő forgalom terhelné, mivel a 47-es főutat a Makói úttal, illetve az
Ipari Parkkal összekötő út építése a napokban már megkezdődött.

A tehermentesítő út
előkészítése folyamatban van, jövőre megkezdődik a területek kisajátítása,
illetve közbeszerzés keretében kiválasztják a kivitelezőt is – tájékoztatta
Hódmezővásárhely első emberét dr. Szabó Pál miniszter.

Megszakítás