Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megerősített kapcsolat

Megerősítette testvérvárosi kapcsolatát Kelme, Nagybánya,
Torontálvásárhely és Vidin településekkel Hódmezővásárhely a Városok Ünnepén. A
nemzetközi találkozó szombati konferenciáján Európa jövőjéről tanácskoztak a
tizennégy partnertelepülés képviselői.

Partnerségük kerek évfordulóját
ünnepelte négy testvérvárosával Hódmezővásárhely, ezért Lázár János
polgármester ünnepélyes keretek között megerősítő memorandumot írt alá Kelme,
Nagybánya, Torontálvásárhely és Vidin településeinek képviselőivel. Rosen
Mladenov, Vidin alpolgármestere szerint ez jó lehetőség, hogy az egészségügy és
az oktatás területén szorosabb kapcsolat jöjjön létre Hódmezővásárhellyel.

– Számunkra hasznos ez a
testvérvárosi kapcsolat az európai együttműködés szempontjából is, tehát külön
esélyt ad a mi régiónknak is a fejlődésre – mondta Rosen Mladenov, Vidin
alpolgármestere.

Torontálvásárhellyel 1794 óta van
kapcsolata Hódmezővásárhelynek, akkor több mint 200 családot telepítettek oda
Magyarországról, ennek hatvan százaléka pedig hódmezővásárhelyi volt.

– Hódmezővásárhelynek minden
testvértelepülése Európában van, csak mi vagyunk a Balkánon. Most viszont úgy
tűnik, hogy Vásárhelynek köszönhetően egyre közelebb kerülünk a mézeskalács
házhoz, vagyis Európához – mondta Mérges Sándor, Torontálvásárhely
alpolgármestere.

Több közös programot vár a
megújított testvérvárosi kapcsolattól Nagybánya. Az ottani magyarok számára ez
az együttműködés az identitásuk megőrzését szolgálja.

– 2001-ben kötöttük meg a
testvérvárosi szerződést és minden évben találkoztunk azóta valamilyen
formában. Van egy színjátszó csoportunk, amelyik fellépett már itt is – mondta
Ludescher István, Nagybánya alpolgármestere.

Újabb kezdetet jelent Kelme
városa számára is ez az új memorandum. Vásárhely volt az első város, amivel
partneri szerződést írtak alá és Litván szobor köszönti a vásárhelyi hivatalba
érkezőket is.

A 20 év alatt számos kulturális
eseményt szerveztünk közösen Hódmezővásárhellyel, a távolság miatt ugyanis
főként csak ere van lehetőség, gazdasági kapcsolatokat még nem sikerült
kiépítenünk – mondta Kostas Arvasevicius, Kelme polgármestere.

Lengyelországgal azonban a
kulturális kapcsolatok mellett akár gazdasági együttműködésre is van lehetőség.

– Munkakapcslat is alakulhat ki
Hódmezővásárhellyel, ahogy több lengyel és magyar település között is létesült
már hasonló a közelmúltban. Ha keresnek például beruházókat mi szívesen jövünk –
mondta Iwona Wieczorek Zgierz polgármestere.

Lázár János polgármester szerint
a globális világban két elvrendszer feszül egymásnak, ez az azonosság és a
különbözőség. Az ilyen találkozásokkor pedig ez a kettő találkozik egymással.

– Az európai versenyképesség
érdekében fontos a különbözőség, a versenyképesség eléréséhez egy országnak,
vagy egy kontinensnek meg kell különböztetnie magától másoktól. A tömegesedés
problémája és a fenntartható fejlődés is napjaink egyik legjelentősebb kérdése
– mondta Lázár János polgármester.

Lázár János szerint Hódmezővásárhelynek
három erőssége van: a hétezer éves történelmében, tradícióiban lévő erő, a készség
céljai megvalósítására, és kötelék, amely a közösséget és a
partnertelepüléseket összeköti.

Megszakítás