Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Meggyújtották ez első gyertyát a város adventi koszorúján

Advent 2017

Megkezdődött a visszaszámlálás – meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún, amelyet a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt helyeztek el. Az első óriásgyertyát Bálint Gabriella, önkormányzati képviselő és Almási Enikő, Almási István özvegye lobbantotta lángra. Az ünnepségen a nemrég elhunyt polgármesterre is emlékeztek.

 

Kevesebb, mint 3 hét múlva itt a karácsony. Ezt jelzi az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása. A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt kicsik és nagyok várták a meghitt pillanatot, amikor is lángra lobbant a hitet jelképező első láng. Az ünnepségen beszédet mondott Bálint Gabriella önkormányzati képviselő.

 

„Amikor az a kérdés is megfogalmazódik bennünk így az ünnepek elején, hogy vajon melyik a legszebb vagy legjobb ajándék, és bizony-bizony próbálunk az ajándékok tengeréből egy hasznosat, egy szépet, egy praktikusat, egy meglepőt kiválasztani. De mégis, ha őszinték vagyunk önmagunkkal, akkor én azt gondolom, hogy az igazi ajándék a családunk és az az idő, amit együtt tölthetünk.” – mondta Bálint Gabriella, önkormányzati képviselő.

 

A gyertyát a tervek szerint a város első embere gyújtotta volna meg. Mivel ő már nem lehet közöttünk, a feladatot Bálint Gabriella, önkormányzati képviselő és Almási István özvegye, Almási Enikő látták el. Beszédet mondott Nagy Ervinné evangélikus lelkész is, aki egy ifjúsági énekből való idézettel emlékezett.

 

„Valami véget ér, kezdődik más talán. Látod, megyünk az élet sivatagán. Gyere, mert lépni muszáj!” Az idei advent küszöbén mélyen megérintettek ezek a sorok, hiszen egyáltalán nincs könnyű dolgunk, én azt gondolom. Mert ünnepelünk ott, ahol egy város gyászol. Alig három napja, hogy meg kellett állnunk egy ravatalnál, s most itt vagyunk az ünnepi forgatag kellős közepén.” – fejtette ki Nagy Ervinné, evangélikus lelkész.

 

A gyertyagyújtás után az Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda növendékei karácsonyi műsorral készültek. A következő gyertyát vasárnap, december 10-én gyújtja meg Vágó János, önkormányzati képviselő.

Megszakítás