Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megjelent a Vásárhelyi Látóhatár legújabb száma

A negyedévente megjelenő Vásárhelyi Látóhatár című kulturális folyóirat kilencedik lapszámát mutatták be a Németh László Városi Könyvtárban. A lap új arculattal jelentkezik, ugyanis a márciusi kiadáson már a korábban meghirdetett logópályázat nyertesének munkája látható.

A város egyetlen művészeti folyóiratának legújabb kiadása nagyszámú érdeklődőt vonzott a Németh László Városi Könyvtárba, ahol a kilencedik lapszám bemutatója zajlott. A Vásárhelyi Látóhatár a küszöbön álló ünnepre való tekintettel a Húsvétra fekteti a hangsúlyt, de emellett a közelmúlt jeles vásárhelyi eseményeiről és szereplőiről is publikál.

– A mostani lapszámunkból Aranyossy Szilárd fotóművészt szeretném kiemelni. Az ő munkáiból láthatunk összeállítást a Vásárhelyi Látóhatárban, illetve felesége írt a művész életútjáról néhány igazán megható gondolatot – mondta Benák Katalin főszerkesztő.

A helyismereti-, irodalmi-, művészeti folyóiratban az érdeklődők olvashatnak többek között Bereczné Lázár Nóra hímestojás-festő, népi iparművész csángóföldi élményeiről, Hódmezővásárhely kitüntetettjeiről, dr. Rapcsák András néhai polgármesterről, valamint e-maileket pikkelyekről, szárnyakról és félelmekről.

A lapszám új arculattal jelentkezett, amelyen már a folyóirat által kiírt logópályázat nyertesének, a Dunántúlon élő Bartha Gábornak munkája látható. Az új fejléc tervezői közül különdíjban részesült Kovács Ágnes és Bense Máté, valamint a Vásárhelyi Televízió munkatársa, Miklós András operatőr.

A Vásárhelyi Látóhatár legfrissebb lapszámát a Németh László Városi Könyvtárban, a Tourinform irodában, valamint a könyvesboltokban vásárolhatják meg az érdeklődők.

Megszakítás