Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megjelent a Vásárhelyi Látóhatár legújabb száma

A
kiadvány szerkesztésében ezúttal a Csongrád Megyei Levéltár hódmezővásárhelyi
fiókjának munkatársai is részt vettek.

A Zeneiskolában mutatták be a Vásárhelyi Látóhatár
legújabb számát. A lapban most több olyan cikk is szerepel, amely levéltári
kutatás alapján készült.

– Egy nagyon érdekes levelet talált egyik kollégám a
Mári néven ismert Kovács Mária festőművésznővel kapcsolatban. A tartalmát nem
árulom el azért, hogy mindenki a lapból értesüljön róla. Egy másik szintén új
felfedezésről is beszámol a Vásárhelyi Látóhatár. Nemrégiben 180 régi fénykép
került hozzánk üveglemezről digitalizálva. A felvételek Nagy – György Sándor
egykori tabáni lelkész hagyatéka. Kulturális és művészeti szempontból is
érdekesek – mondta Szenti Csilla, a Csongrád Megyei levéltár hódmezővásárhelyi
fiókjának igazgatója.

A folyóiratban látható egy 18 század elejéről
származó, a város vezetőinek szóló levél, olvasható egy cikk Kárász József
íróról, valamint szerepel a lapban egy Kruzslicz István Gábor képzőművésszel
készült interjú is.

Megszakítás