Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megjelent a Vásárhelyi Látóhatár második száma

Megjelent a Vásárhelyi Látóhatár című helyismereti, irodalmi és művészeti
folyóirat második száma, melyet a szerzők az Emlékpontban mutattak be az
érdeklődőknek.

A
Látóhatár című folyóirat fogadtatása felülmúlta a várakozásokat, közölte
Fuchszné Benák Katalin főszerkesztő. A bemutatkozó példányt az olvasók
júniusban vehették kezükbe, és már akkor ígéretet kaptak arra, hogy a következő
részt is nagy nyilvánosság előtt mutatják be. A nyári forróság ellenére sokan
voltak kíváncsiak az Emlékpontban rendezett író-olvasó találkozóra.


Ebben a számban a legérdekesebbnek a vásárhelyi fazekasság története ígérkezik,
melyet a Majolika Gyártól a Wartha Vincze Kerámiaművészeti Alapítvány 
működéséig követtük nyomon, úgy, hogy a szakma jelenlegi piaci lehetőségeiről
is szót ejtettünk. E mellett Vásárhely jeles szülöttjeire is emlékezünk, többek
között a híres fotósra, Elkán Lászlóra, akit a világ Lucien Hervéként ismert
meg. Úgy gondoljuk, ez a második rész is elnyeri majd a közönség tetszését –
mondta a főszerkesztő.

A
folyóirat munkatársai olyan lapot álmodtak meg, mely a helyi értékeket
színvonalasan közvetíti. Az alapkoncepció azóta sem változott, de a szerkesztők
az idő közben felmerülő olvasói igényeket is szem előtt tartották a második
szám készítésénél.


A bemutatkozó számba főleg tanulmány jellegű írások kerültek, hogy egy átfogó
képet adjunk Hódmezővásárhelyről és értékeiről. A legújabb összeállításban
azonban figyelembe vettük azokat az igényeket is, hogy az egyes cikkek
rövidebbek legyenek, portrékat is közöltünk, az emberi sorsokat igyekeztünk egy
kicsit más szemszögből feltárni az olvasó előtt. Nem utolsó sorban pedig azt a
kérést is próbáltuk teljesíteni, hogy több kép színesítse a történeteket –
mondta Fuchszné.

Most
a folyóirat második számát ismerhették meg az érdeklődők, de a szerkesztők már
a következő, októberben megjelenő harmadik részen dolgoznak.

Megszakítás