Endymion címmel jelent meg Borbás Rozália, azaz Simonné Bereczki Sára
első történelmi regénye. A kötetet a közönség író-olvasó találkozó keretében
ismerhette meg a Németh László könyvtárban.
– Ünnep ez az alkalom, mert a karácsonyra való készülődés közben a város
polgárait és a magyar lakosságot egy kiváló tehetségű vásárhelyi tanár egy
fantasztikus művel ajándékozta meg – méltatta egykori tanárának írását dr.
Lázár János polgármester. – A lélek, a tehetség, a szorgalom, az ambíció,
a kitartás és az elhivatottság ünnepe, amikor nagy köszönettel
tartozunk Simonné Bereczki Sára első könyves szerzőnek azért, hogy ebbe az
alkotásba belefogott.
Simonné Bereczki Sára még 2006 tavaszán találkozott egy regénypályázati felhívással, amely annyira felkeltette érdeklődését, hogy alig
pár hónap alatt megírta a történetet. Az elkészült kéziratot legkomolyabb
kritikusa, a férje is érdemesnek tartotta arra, hogy megmérettessen.
A debreceni zsűri második hellyel jutalmazta az Endymion
című, történelmi témájú elbeszélést. Három év után pedig az önkormányzat
támogatásának köszönhetően Borbás Rozália név alatt a regény könyv formában is
megjelenhetett, amellyel a szerző régi álma vált valóra. Az írói álnévnek Simonné szerint régies töltete van és jól rímel a Csokonai
ihlette történetre, amely a 18. századot idézi meg.
– Szép mondatokat szeretettem volna írni. Nem az alapvető standardra
építettem a történet fonalát, hanem különösen és kacskaringósan meséltem. A
könyv egy érdekes visszaidézéssel kezdődik, hiszen Csokonait túlélte édesanya,
utána jönnek a diákévek és ezekre épül a korszak, a 18. század, a járványok, a
háborúk, a debreceni tűzvész és igyekeztem magát Csokonait is megszólaltatni
benne – mondta az író.
Az íróval a könyvtárban Földesi Ferenc, a Bethlen Gábor Református
Gimnázium egykori igazgatója beszélgetett. A megjelent kötet borítóját az
ugyancsak az intézményhez kötődő Nagy Pál Andrea illusztrációja
díszíti.