Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megjelent Dobos Kata első verseskötete

Megjelent első
verseskötete a színésznek készülő vásárhelyi Dobos Katának.
A fiatal lány a budapesti könyvbemutató után szülővárosába is
elhozta írásait.

A Bethlen Gábor
Református Gimnáziumban érettségiző lány nagy álma, hogy
színész legyen. Első próbálkozásra nem sikerült felvételt
nyernie a Színművészeti Egyetemre, de nem adta fel, és jelenleg a
Bárka Színházban bontogatja szárnyait. Az őt ért hatásokat
leginkább verseiben tudja megfogalmazni. A 20 éves fiatal
költeményei útkereséséről és saját személyiségének
kibontakoztatásáról szólnak.

– Az írás egy
mankó számomra. Sokszor ért az a kritika, hogy sokat agyalok és
gondolkozom, hogy egy szerepben tökéleteset nyújtsak. Azokat a
gondolataimat írtam ki magamból, ahogyan valójában megélem a
dolgokat. Ezáltal rengeteg vers született – mondta Dobos Kata.

Kötetének a
Credo címet adta, mert fontos számára a hit. Hisz abban, hogy
amivel most foglalkozik, az hozzásegíti ahhoz, hogy egyszer
teljesüljön az álma. Egy korábbi színpadi vizsgáján fel is
figyeltek tehetségére és egy film főszerepére kérték fel.
Erről a számára nagy lehetősségről is lehet olvasni.

– Egy filmben
fogok szerepelni és nagyon izgatott vagyok emiatt. Az egyik vizsgán
láttak meg és akkor kértek fel a szerepre. Már el is kezdődtek a
próbák. Rengeteg dolgot csinálok most egyszerre, de el kell
mondjam, hogy nagyon élvezem – tette hozzá Dobos Kata.

A vásárhelyi
lánynak a színpadi szereplés mellett az írás azért is jelent
sokat, mert így még többet adhat a közönségnek.

Megszakítás