Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagának zsűrizése

Szerdán az Alföldi Gakériában elkezdődött a Vásárhelyi Őszi Tárlatra beadott csaknem hétszáz mű zsűrizése, péntekre eldől melyik lesz az a 200-250 alkotás, melyet az október elején nyíló kiállításon láthat a közönség.

Almási István hódmezővásárhelyi alpolgármester a zsűrizés szünetében tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az immár ötvenkilencedik alkalommal megszervezett Vásárhelyi Őszi Tárlat a maga nemében egyedülálló képzőművészeti seregszemle Európában, ugyanis nincs még egy olyan kiállítás, amelyet minden esztendőben megrendeznek 1954 óta.

Az eredetileg meghívásos, a gyakorlatban azonban szabad beadású tárlaton olyan alkotók mutatkoznak be, akik valamilyen módon kötődnek Hódmezővásárhelyhez. Az évtizedek során a kiállításnak karakteres, egyedi stílusa alakult ki, mára lényegében az egyetlen átfogó országos kortárs képzőművészeti seregszemlévé vált.

 

A tárlat fődíja a Tornyai-plakett, melyet minden alkotó csak egyszer vehet át, és amellyel – az önkormányzat jóvoltából – a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár. Az idei évtől az összesen 16 elismerés között egy újat is átadnak, a fiatal festők nívódíját. Az ezt kiérdemlő alkotó a 250 ezer forintos pénzjutalom mellett a következő esztendőben önálló kiállítással is bemutatkozhat Hódmezővásárhelyen.

Nagy Imre, a Tornyai-múzeum igazgatója, a zsűri elnöke elmondta, hogy az idei tárlatra 270 alkotó küldte be munkáit. A művészettörténészekből, valamint a különböző művészeti ágak képviselőiből álló szakmai grémiumnak 351 festményből, 151 grafikából, 144 szoborból és huszonöt, műfajilag be nem sorolható egyéb műből – tűzzománcokból, kerámiákból és gobelinekből – kell kiválasztaniuk azokat az alkotásokat, melyeket a nagyközönség is láthat.

Pogány Gábor művészettörténész, a tárlat kurátora szerint a Vásárhelyi Őszi Tárlat ma már a legjelentősebb kortárs magyar képzőművészeti kiállítás. Tíz esztendeje lényegében itt történik meg a kortárs művészet „kvalifikációja”, az alkotók itt mérhetik le, hol állnak a hazai mezőnyben.

(MTI; fotó: hodmezovasarhely.hu, Szilágyi Gergely)

Megszakítás