Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megkezdődött a XI. Kerámia Szimpózium

Húsz alkotó – közöttük öt külföldi –
kezdte meg a munkát a tizenegyedik alkalommal megrendezett Kerámia Szimpóziumon.
A Hódmezővásárhelyre érkező művészeket az ünnepélyes
megnyitón Almási István és dr. Kószó Péter alpolgármesterek
köszöntötték.

A mai napon kezdetét vette a tizenegyedik
Kerámia Szimpózium. Az ünnepélyes megnyitón részt vettek az alkotók és azon
vásárhelyi gyárak, üzemek képviselői is, amelyek az alkotás hathetes
folyamatához a nyersanyagot és a technológiai hátteret biztosítják.

– Tíz éve
Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész állhatatos munkájának köszönhetően hagyományt
teremettünk – mondta el a megnyitón Almási István. Az alpolgármester kifejtette:
az 1998-ban először megrendezett szimpózium választott címe „In Memoriam Tornyai
János” volt, és tíz hazai résztvevő alkotásait csodálhattuk meg a szimpózium
végén. Idén a „Kert” adja az alaptémát a 22 művésznek, akik között vajdasági,
egyiptomi, szlovák és francia alkotók is szerepelnek. Az idei, tizenegyedik
szimpózium 22 alkotóját 65 pályázó közül választották
ki.

Almási István
kiemelte: nem véletlen, hogy annyian annyiféleképpen emlegetik
Hódmezővásárhelyt, ki paraszt Párizsként, ki pedig a kultúra és a művészetek
olvasztótégelyeként, hiszen a város ezerszínű arcával, állhatatos, kitartó
művészetpártolásával és a hatezer évre visszatekintő kerámiatörténelmével
rászolgált ezekre a címekre.

Kószó Péter alpolgármester a századelő
mecénásaihoz hasonlította az üzemek, gyárak vezetőit, akik az önkormányzattal
közösen segítik az alkotókat, és kijelentette: a város lelkülete e területen
semmit nem változott.

A hatvanas években azért Vásárhelyen születhetett
újjá a kerámia, mert itt élt 3600 család, akik ismerték ennek titkát –
fogalmazott Pannonhalmi Zsuzsa, a Wartha Vince Alapítvány elnöke, hozzátéve,
hogy a folytonosság Vásárhelyen egyedülálló: a hétezer év feljogosítja a várost,
hogy akár világörökségi szinten emlékezzen meg erről a hagyományról.

A
hathetes alkotói folyamatot követően, decemberben az Alföldi Galériában állítják
ki a szimpózium alatt készült műtárgyakat, majd a hagyományokhoz híven minden
alkotó egy-egy alkotásával gyarapítja a város közgyűjteményét.

Megszakítás