Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megkezdődött az Emlékpont bővítése

Megkezdődött
a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum kibővítése, már bontják a falakat és a
szakemberek gőzerővel dolgoznak a közgyűjtemény melletti épület átalakításán; a
megújult komplexum az ígéretek szerint egy év múlva nyitja meg kapuit – mondta
el szerdai sajtótájékoztatóján a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ
gazdasági igazgatója.

Gulyás Csaba a munkálatokról
kifejtette: a projekt teljes költsége megközelíti a 200 millió forintot, amelyet
elsősorban uniós forrásokból fedeznek, de a több mint 30 milliós önrészt a város
biztosította. A beruházás során elkészül a múzeum új, 115 négyzetméteres
időszaki kiállítóterme és egy kétemeletes raktárhelyiség is.

Tájékoztatása szerint a jövőben a
beléptetés, jegyváltás továbbra is a múzeum főépületében történik és a
Galériának elnevezett kiállítótér közvetlenül kapcsolódik majd a jelenlegi
épületrészhez. Az új audio-guide személyes idegenvezető rendszer segítségével
pedig idegen nyelven is elérhetővé válnak az állandó és időszaki kiállítások
szövegblokkjai.

Az Emlékpont új kiállítótere egy az
1989-es eseményeket feldolgozó kiállítással nyit majd, melynek gyűjtő
munkálatait már elkezdték – hangsúlyozta Gulyás Csaba. A tervek szerint több
mint száz résztvevővel készül interjú. Ezekből már több tucatot felvettek, a
nyilatkozók között van egykori MDF-es és kisgazda országgyűlési képviselő,
valamint az SZDSZ helyi elnöke is. Az ellenzéki politikusok mellett a kutatók
szeretnék megszólaltatni a hatalom egykori birtokosait és néhány civil szervezet
képviselőit is. A személyes interjúk mellett a kutatás része a korabeli
dokumentumok feldolgozása is.

(MTI)

Megszakítás