Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megkezdte a felkészülést a HFC a következő idényre

Megkezdte a felkészülést az NB III-as labdarúgó bajnokság 2012/2013-as idényére a Hódmezővásárhelyi FC csapata. Szűcs Róbert edző a következő szezonnak egy némileg megváltozott játékoskerettel vághat neki. A távozók pótlását az egyesület a saját utánpótlásából igyekszik megoldani.

A HFC előző szezonban pályára lépett játékoskeretében óriási változások nem várhatók, hiszen Szűcs Róbert edző a csapata gerincét alkotó labdarúgók többségére a következő szezonban is számíthat. Amint azonban ilyenkor lenni szokott, vannak távozók és a klubvezetés szerint lesznek érkezők is a vásárhelyiek keretében. Az már biztosnak tűnik, hogy a házi gólkirály, Domonkos Ferenc távozik, hiszen a támadót több csapattal is hírbe hozták. Nem kezdte el Vásárhelyen a felkészülést a még élő szerződéssel rendelkező kapus, Hegedűs Viktor és a védő, Bálint Dávid, amelynek várhatóan következményei lesznek a játékosok szerződésszegése miatt. A hétvégén újabb érzékeny veszteség érte a kék-sárga alakulatot, a télen a Szeged 2011 gárdájától igazolt Varga István ugyanis bejelentette, hogy Ausztriában folytatja pályafutását.

Az érkezési oldal egyelőre kevesebb nevet tartalmaz. Az már biztos, hogy visszatér a csapathoz az elmúlt időszakot a Békéscsaba U-19-es gárdájánál töltött Szabó Márk, és játékra jelentkezett a korábban már jónéhány NB III-as mérkőzésen szerepelt, de még mindig csak 18 éves Koncz Adrián. Az elmúlt bajnoki évben a HFC játékosai közül heten szerepeltek kölcsönben más – főleg megyei I-es – csapatoknál. Az ő ügyükben a következő napokban történnek egyeztetések, de valószínűleg nem térnek vissza Vásárhelyre.

Próbajátékosok viszont jönnek még Vásárhelyre, négy-öt labdarúgó jelezte érkezését, de a vásárhelyiek ennek ellenére inkább a saját utánpótlásukra igyekeznek támaszkodni. Az előző bajnoki évben a megyei I. osztályú felnőtt gárdában szerepelt fiatalok közül Vígh Sándor, Bokor Csanád, Tóth II, József és Mucsi Dénes, valamint Cernák Rudolf és Juhász II. Sándor azok akik jelenleg már az első kerettel készülnek. A felnőttekkel készül a korosztályos válogatottban is szerepelt 16 éves kapus, Gábor Viktor is. Hiányzik viszont a keretből a legtehetségesebb fiatalok között emlegetett, de a szezon hajrájában súlyos műtéten átesett hálóőr, Máté Dániel, valamint a térdsérüléssel bajlódó és valószínűleg műtét előtt álló középső védő, Rácz László.