Délkelet-Magyarország
legolcsóbb strandja, a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső
Sportuszoda forgalma az elmúlt évekhez képest jelentősen megnőtt. Felújított
medencék, bővülő szolgáltatások, olcsóbb parkolás és számtalan rendezvény várja
a vásárhelyi strandra látogatókat.
Az elmúlt
évekhez képest idén a forgalom jelentősen megnőtt, ez főként az akcióknak,
rendezvényeknek és a hátsó medencék megnyitásának köszönhető. A látogatók száma
hétköznaponként megközelíti az ezer főt, hétvégenként pedig rendszeresen
túlszárnyalja.
A vezetőség
számos színes programmal igyekszik felkelteni az érdeklődést a strand iránt.
Minden pénteken éjszakai fürdőzést, havonta egyszer pedig vízidiszkót rendeznek,
amely legközelebb augusztus 15-én lesz. Július 25-én és 26-án a III. Vízparti
Fesztivál kerül megszervezésre. Itt mazsorett csapatot, néptánc csoportot,
hip-hopot és ugróköteles bemutatókat is láthatnak az érdeklődők. A strand
szolgáltatásai közül a búvároktatást, aquafittnesst és a gyógytornát is
kipróbálhatják. A vendégek lángosevő, sörivó, vizes póló valamint
szépségversenyen is részt vehetnek. Számos gyermekprogram is kiegészíti majd a
rendezvényt. A szombati programot a Robin Hód Rock Band, a vasárnapot pedig a
Végletek zenekar koncertje zárja.