Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megnyílt az idei sport és egészségnap

Mindössze hat hónappal ezelőtt indult útjára az Egészséges Vásárhely Program,
ám ez idő alatt a város minden lakosa találkozhatott már valamilyen formában
ezzel a Magyarországon egyedülálló kezdeményezéssel – fogalmazott az idei Sport
és egészségnap megnyitóján dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere.

Az
Egészséges Vásárhely Program keretében a tavalyi évhez hasonlóan idén is
megrendezésre került a Sport– és Egészségnap a sportuszoda és a strand
területén. A szűrő–, felvilágosító– és egészségprogramok mellett ezúttal is
számos szórakoztató, illetve zenei program várja az érdeklődőket. Az idei sport
és egészségnap különlegessége azonban, hogy a rendezvény díszvendégeként
köszönthette dr. Béres Józsefet, a Béres Egészség Hungarikum Program alapítóját.

– A Béres
Egészség Hungarikum Programmal a múlt év óta járjuk az országot, a program
lényege az, hogy a magyar emberek egészségtudatosságát fejlesszük, elérjük azt,
hogy az egészségükkel ne csak a betegség idején foglalkozzanak, hanem nap, mint
nap tegyenek érte – fogalmazott dr. Béres József a megnyitón. A program
alapítója elmondta: felmérést végeztek és az eredmény sajnos azt mutatja, hogy a
magyar emberek jelentősebb része nem gondolkodik tudatosan azt egészségéről, nem
tartja fontosnak azt, hogy mindent megtegyen a saját egészsége megőrzésének
érdekében.

Dr. Kallai
Árpád az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet főigazgatója a megnyitón elmondta: a
vásárhelyi önkormányzat az Erzsébet kórházzal együttműködve azért dolgozta ki az
országban egyedülálló Egészséges Vásárhely Programot, hogy már rövid távon
javuljon a város lakosainak egészségi állapota, de hosszú távon is alapja legyen
a város egészségesebbé és élhetőbbé válásának.

– A
szűrőprogramok, az egészségprogramok sikere azonban minden esetben a lakosság
részvételi hajlandóságán, a lakosság együttműködésén múlik – hívta fel a
figyelmet a főigazgató hozzátéve: az elmúlt hónapokban egyre több és több ember
csatlakozott az Egészséges Vásárhely Programhoz, az ismertséggel együtt a
program támogatottsága is növekedett.

– Ez a
program egy lehetőség minden hódmezővásárhelyi számára, hogy egészséges életet
éljen és egészséges életet biztosítson a gyermekei számára – foglalta össze dr.
Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere.

Az
áprilisban útjára indult Egészséges Vásárhely Program egyik legfőbb célja, hogy
a hagyományos szűrő– és egészségmegőrző programok mellett minden generációnak
lehetőséget teremtsen az egészséges életmód kialakítására, illetve
megtanulására. A tíz évre szóló Egészséges Vásárhely Program már rövidtávon
eredményeket és javulást hozhat a vásárhelyiek egészségi állapotában, hosszú
távon pedig alapja lehet annak, hogy a város egészségesebbé és élhetőbbé
váljon.

Az EVP
Sport– és Egészségnap az életmódbeli változtatásokhoz nyújt segítséget. A
program célja, hogy a rendezvény keretén belül megteremtsék a rendszeres
testmozgás feltételeit, valamint szakértői hátteret biztosítsanak a káros
szenvedélyekről való leszokáshoz és az egészséges életvitel feltételeinek
megteremtéséhez.

A szervezők
szándéka szerint a Sport– és Egészségnapon minden korosztály megtalálja a saját
érdeklődési körének megfelelő programot, illetve szórakozási lehetőséget. Az
ingyenes Sport– és Egészségnapon a különböző sportolási lehetőségek megismerése
és kipróbálása mellett ingyenes szűrővizsgálatokon való részvételre is lehetőség
nyílik mindenki számára, de kellemes kikapcsolódást biztosítanak a népszerű
előadóművészek és a színes tájékoztató előadások is.

Délelőtt és
koradélután tájékoztató programokon, gyermek– és sportprogramokon, valamint
számos szűrőprogramon vehetnek részt az érdeklődők:

  • a szív– és
    érrendszeri szűrések keretében — többek között — vérnyomásmérésen, a
    testtömeg–index számításon, valamint a koleszterinszint–mérésen vehetnek részt
    az érdeklődők; a daganatszűrések keretében lehetőség nyílik az emlőrák szűrésére
    45-65 év közötti hölgyek esetben és mód lesz a méhnyakrák és a vastagbélrák
    kockázatának felmérésére;  emellett a 65 év feletti nők csontsűrűség mérésen, a
    gyermekek pedig gerincferdülés– és lúdtalp szűrésen vehetnek részt. Az
    érdeklődők számára szakorvosok nyújtanak  tanácsot.
  • a gyermek–
    és sportprogramok keretében egész napos családi játszóprogram és íjászbemutató
    várja a gyermekes családokat, de emellett lesz — többek között — játékos vízi
    vetélkedő, búvár– és vívóbemutató, strandröplabda bajnokság, kincskeresés
    gyermekeknek, tánc–, fitness– és aikido bemutató, valamint tájfutás és
    NIKE futóprogram.

    • A NIKE
      futóklub március közepétől indult útjára, amely ingyenes edzési lehetőség
      biztosításával kívánja rendszeres mozgásra ösztönözni Magyarország lakosait. A
      programban részt vevő szakavatott trénerek — mint például Kropkó Péter 51-szeres
      Ironman — minden látogatónak személyre szabott edzéstervet állítanak össze. A
      programhoz gyakorló és sportolói múlttal nem rendelkező lakosok egyaránt
      csatlakozhatnak, akik még ha heti rendszerességgel nem is tudnak ellátogatni a
      klubba, időről–időre visszatérhetnek a közösségbe.
  • A sport- és
    egészségnap díszvendége dr. Béres József és az által életre
    hívott nemzeti egészségmegőrző és betegségmegelőző program, a Béres Egészség
    Hungarikum Program. A program keretében egészségmegőrző beszélgetéseket
    hallhatnak majd az érdeklődők az uszoda aulájában felállított Egészségszínpadon,
    ahol szó lesz majd a kiegyensúlyozott táplálkozásról, az elhízásról, az iskolás
    gyermekek egészségvédelméről, valamint a stresszes életmódunk következményeiről.

    • A Béres
      Egészség Hungarikum Program azért jött létre, hogy Magyarország Európa egyik
      legegészségesebb nemzetévé váljon. Ma még sokszor ismételt statisztikák
      igazolják, hogy az egészségtelenség Hungarikum. Az egészség nemzeti érték is, és
      megőrzésével nemcsak tovább, hanem aktívabban, munkaképesebben, boldogabban,
      teljesebb családokban élhetünk.
  • A késő
    délutáni óráktól zenei fellépők szórakoztatják az érdeklődőket: délután 15.00
    órakor a Bolyki Brothers lép fel; 18.00 órától pedig az országszerte nagysikert
    arató Máté Péter emlékest másfél órás koncertje hallható, illetve tekinthető meg
    a színpadon.

Az EVP 4
programelemmel kívánja elérni Vásárhely minden lakosát: a gyermekeknek és
fiataloknak szóló program kiemelt figyelmet fordít — többek között — a
mindennapos testnevelésre, a túlsúlyos gyermekek kezelésére, a védőoltásokra, a
tudatformálásra és felvilágosításra, valamint az egészségtan iskolai oktatásának
bevezetésére; az aktív korúaknak szóló program a férfiak, nők és közszférában
dolgozók szűrésére fordít kiemelt figyelmet; a teljes lakosságnak szóló program
a dohányzásról való leszokáshoz, a sportoláshoz, valamint az egészséges életmód
kialakításához kíván segítséget nyújtani; az időseknek szóló program
középpontjában pedig  az egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsadás áll.

Megszakítás