Az évtizedekig rajztanárként és szakfelügyelőként dolgozó Szenténé Kálvai
Mária alkotásaiból nyílt kiállítás a Németh László Gimnázium és Általános Iskola
aulájában. A művésztanár az elmúlt húsz esztendő alatt különböző technikával és
stílusban készült munkáiból válogatott erre a tárlatra.
A Németh
László Gimnázium és Általános Iskola más intézményekkel összefogva a Víz
világnapja alkalmából programsorozatot indított, amelynek kezdete a Szenténé
Kálvai Mária munkáiból álló kiállítás megnyitója volt.
Az akvarell
kétféle változata mellett tollrajzok, vegyes technikával készült alkotások is
megtalálhatók a tárlaton, amelyre a művész az elmúlt húsz esztendő terméséből
válogatott. Szenténé munkáját a sokoldalúság jellemzi, ám ő magát elsősorban
grafikusnak vallja, nem festőnek. Elmondása szerint ez azért alakult így, mert a
ceruza az, mely mindig kéznél volt és adta magát, hogy ezzel dolgozzon.
Szenténé
Kálvai Máriát pedagógusi tevékenysége elismeréseként a város nevelésügyének
szolgálatáért érdeméremmel is kitüntették, de munkáját a szakma is elismerte.
Éveken keresztül a megyében ő látta el a szakfelügyelői feladatokat, illetve
tagja a Magyar Alkotók Művészeti Egyesületének.