Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megnyitotta kapuit a Regionális Környezeti Nevelőközpont

Regionális Környezeti Nevelőközpontot létesített a hódmezővásárhelyi
önkormányzat a Dél-Alföldi régió egyik legértékesebb természetvédelmi
területén, a Mártélyi holtágnál. A központ a mai napon ünnepélyes keretek
között nyitotta meg kapuit, ezt követően környezeti nevelési konferencia vette
kezdetét.

– A Mártélyi holtág, az üdülőterület olyan páratlan természeti értéket
képvisel és olyan nemzetközi egyezmények által védett terület, ahol a
fejlesztési elképzeléseket a hagyományos rekreációs és üdülési tevékenységek
helyett, az értékeket megőrző és bemutató beruházások felé kell irányítanunk. A
képviselőtestület ezért néhány évvel ezelőtt új fejezetet nyitott: a hagyományos bádogturizmus, a
kisebb-nagyobb vityillók helyett a környezeti nevelésnek, a környezettudatos
életmódnak, az oktatásnak és a diákoknak adta át a területet. Elsőként a Bodnár Bertalan Oktatóközpont létesült, amely az elmúlt években jelentős fejlesztéseken esett át, az önkormányzati
tulajdonú üdülőterület pedig a mai naptól a környezeti nevelés
regionális központja lett – mondta el megnyitó beszédében dr. Lázár János.

A polgármester hozzátette: a város eddig összesen mintegy félmilliárd
forint összegű fejlesztést hajtott végre az üdülőterületen, a jövőben pedig további fontos
és jelentős beruházások indulnak a környezeti nevelés lehetőségeinek
kiaknázása érdekében.

Hódmezővásárhely önkormányzata a
Norvég Alapból nyert támogatásnak köszönhetően alakította ki a központot, a
beruházás összesen 525 ezer euróból valósult meg, amelyből a támogatás
292 304 eurót, az önkormányzati forrás 232 695 eurót jelentett.

A központban kialakításra került
egy 19 férőhelyes, lépcsőkorlátlifttel ellátott, akadálymentesített,
bebútorozott szálláshely. Az épület energiaellátását egy napkollektoros,
szélturbinás, napelemes rendszer segíti. A parkban az oktatást segítő,
meteorológiai műszerekkel felszerelt klímamérő állomás épült.

Nyolc állomásból álló 6850 méter hosszú
„Tiszai tanösvény” épült az üdülőterületről az élő Tisza irányába, amely az
árterek kialakulását és hagyományos gazdálkodását, a hullámtéri társulások
élővilágát és az árterekben ma folyó tevékenységeket mutatja be. A holtág
elmocsarasodott déli végén egy 300 méter hosszú akác pallóút vezeti keresztül
a kirándulókat.

Egy 4 km hosszú vízi túraút épült
három megállóhellyel, amely információs táblák segítségével mutatja be a
Mártélyi holtág vízi élővilágát és vízparti zóna növényvilágát. A túraút
használatához 4 db villanymotoros, medertérképezésre alkalmas radarral
felszerelt hajó került beszerzésre.

Az erdei iskola programok
kiegészítőjeként egy 1,5 km
hosszú, 11 állomásból álló erdei tornapálya épült.

Az Oktatóközpont parkjában egy 900 m2 területű
ártéri – az ártérre jellemző őshonos mocsári növényekkel, cserjékkel és
facsemetékkel benépesített – botanikuskert, botanikai szakgyűjtemény épült
fóliakazettákkal és öntözőrendszerrel. A növénytani bemutatón pallóút vezeti a
látogatókat.

Az Alföld jellegzetes élőhelyeit
bemutató, élőhely installációkkal, interaktív felülettel és számítógépes
vezérléstechnikával ellátott dioráma kiállítás létesült az Oktatóközpont
bemutatótermében.

A pályázat keretében továbbá lehetőség
nyílt az Oktatóközpont eszközállományának fejlesztésére. Interaktív tábla,
projektor, 5 db sztereómikroszkóp, 34 db távcső, 4 db éjjellátó készülék, 3 db
kézi GPS eszköz, 40 db katonai- és laptájoló, a kerékpáros túrákhoz pedig 30 db
túrakerékpár került beszerzésre.

– A Tisza mentén ilyen típusú fejlesztést még
nem hajtottak végre, ezért úgy gondolom ez a létesítmény nemcsak a
városban, hanem a megyében, a régióban, de országos vonatkozásban is
egyedülálló – hangsúlyozta a polgármester. A Regionális Környezeti Nevelőközpont megnyitó ünnepségét környezeti nevelési konferencia követte, amelyen elméleti és gyakorlati oktatást, valamint a gyermekekkel közös bemutatókat szerveztek
a pedagógusoknak.

Megszakítás