Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt az Aranyossy

Pedagógusoknak szóló szakmai
fórumokkal, szülők számára rendezett tájékoztató előadásokkal és szórakoztató
programokkal várják az érdeklődőket az Aranyossy Napokon. A sajátos nevelési
igényű gyerekekkel foglalkozó hódmezővásárhelyi intézmény négy napon át népszerűsíti
az iskolában folyó munkát.

A hódmezővásárhelyi
gyógypedagógiai intézmény 2004-ben vette fel Aranyossy Ágoston nevét. Ő volt a
helyi gyógypedagógia megteremtője, a város első kisegítő iskolájának
igazgatója.

– Mivel márciushoz köthető születésének
és halálának is az évfordulója, így minden évben tavasszal szervezzük az
Aranyossy Napokat. A négy napon át tartó rendezvénysorozaton igyekszünk
bemutatni mindent, amivel az intézmény foglalkozik – mondta Szabó Gáborné, az
iskola igazgatója.

A hetedik alkalommal megrendezett Aranyossy Napokon kulturális és
szakmai bemutatók, terápiás foglalkozások és nyílt órák várják a négy napon át
tartó rendezvény résztvevőit. Az eseményre az iskola segítőit, a civil és
rendvédelmi szervezetek, valamint társintézmények képviselőit is meghívta az
intézmény, hogy népszerűsítsék az itt folyó munkát.

Megszakítás