Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megújul a Papi-féle szélmalom

Megújulhat a Dél-Alföld egyik legismertebb
szélmalma, a vásárhelyi
Papi-féle malom a
következő hónapokban.

A beruházás részeként kicserélik
a főelemnek számító
nagymedve-gerendát, aforgatócsúszó-rámát és
renoválják a vitorlát.
A munkát azt teszi
igazán nehézzé, hogy a
malomegész tetőszerkezetét
fel kell majd emelni –
mondta vasárnap az MTI-nek Nagy Imre,
a TornyaiJános Múzeum
és Közművelődési
Központ igazgatója.

Az intézmény több mint
3 millió forintot nyert
a kulturális tárca pályázatán
erre a célra. Ezt
azösszeget a kulturális
központnak még ki
kell majd egészítenie, de
a munka végeztével az
országelső működőképes állapotba visszaállított
malma lesz a vásárhelyi,
amelyben ismét lehet őrölni.
A beruházást követő ünnepségen
a tervek szerint a
Papi-szélmalomban őrölt lisztből készítenekmajd
pogácsát.

Az ünnepségig azonban még
számtalan problémát kell
megoldaniuk a szakembereknek.
Azegyik legnehezebb feladat
a monumentális tetőszerkezet
felemelése lesz. Minden
bizonnyal egyspeciális
daruval tudják csak megmozdítani
a fazsindelyes fedést.

Az igazgató elmondta: Ozsváth
Gábor néprajzkutató, a beruházás
koordinátora komolykutatómunkát
folytatott a pályázat
beadása előtt. A
Nemzetközi Malomkutatói Társaság
tagjakéntrészt vett
a szervezet hollandiai konferenciáján,
ahol a Papi-féle
szélmalom történetéről
adottelő. A vásárhelyi
néprajzos a Hágai
Egyetem szakembereivel
is megvitatta, hogy milyen
technikaimódszerekkel érdemes
lebonyolítani a malom
megújítását. Az már
most bizonyos, hogy afaanyagot Erdélyből
kell majd hozni.

A Papi-féle szélmalom
Hódmezővásárhely főteréről tizenkét kilométerre
található. A patinásműemlék 1856-ban
épült. A Papi család
egészen az 1940-es
évekig működtette a
malmot. A kisdombra
épült csonkakúp alakú építmény
külső átméroje csaknem tíz
méter, falmagassága pedigtöbb
mint tíz méter.

(MTI)

Megszakítás