Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megújul a tájház

Négy és félmillió forintot nyert az Árpád utcai tájház felújítására a hódmezővásárhelyi önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán. A korábbi jótékonysági est és aukció bevételével, valamint a művelődési központ forrásával így összesen közel 7 millió forintot fordíthatnak a munkálatokra.

Kuriózum Hódmezővásárhelyen a panelházak szomszédságában található Árpád utcai tájház, amelynek időszerűvé vált a felújítása. Korábban jótékonysági aukciót szervezett a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, ahol közel 300 ezer forint gyűlt össze, az intézmény saját forrásból mintegy 1,7 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz, az önkormányzat pedig a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán 4,5 millió forintot nyert.

– Összesen mintegy 7 millió forintból újul meg a tájház, mely az Elek család tulajdona volt – jegyezte meg Almási István polgármester. Hozzátette: a korábban összegyűlt összegből már elkezdték a munkálatokat. Az épület előtt felszedték a járda tégláit, megérkezett az új kerítés is. A munkálatokat támogatják a vásárhelyi vállalkozók, többek között alapanyaggal.

Megszakítás