A
belvárosban zajló Tornyai János Kuturális Városrehabilitáció keretében az Alföldi
Galéria épülete is megújul. A munkálatok elsősorban a tetőszerkezet érintik, de
belső átalakítás is történik. A felújítás augusztus végén fejeződik be, így az
Őszi Tárlat a megszokott rendben zajlik majd. A dr. Rapcsák András utca
térrehabilitációs programja két héten belül indul el.
Hódmezővásárhely
önkormányzata két évvel ezelőtt nyújtotta be a Tornyai János Kulturális Város
Rehabilitációs Programra a pályázatot, amely támogatást nyert. A beruházás
keretében megújul a Tornyai János Múzeum, a dr. Rapcsák András utca, a
görögkeleti templom homlokzata, valamint az Alföldi Galéria épülete. A múzeum
Deák Ferenc utca felőli részét, valamint a meglévő két épületet érintő
felújítás jövő év tavaszáig lezárul. A tervezők új bejárat kialakítására is
gondoltak, amely a lakóház és az intézmény közötti, jelenleg még kihasználatlan
részen lesz. Erre egy újabb pályázati forrástsikerült nyerni.
– A
beruházások megindultak, az épületek átalakítása folyamatban van, illetve a
Deák Ferenc utca felöli bővítésnél a pincetömb kiemelését végzik a kivitelezők
– mondta Mucsi László, a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda vezetője.
A projekt
következő állomása, amely jelenleg is zajlik, az Alföldi Galéria épületének
felújítása, ahol elsősorban a tetőszerkezet javítása vált szükségessé, mert a
cserepek az elmúlt 25 évben teljesen tönkrementek. A tető helyrehozatala
mellett egyéb felújításra is sor kerül.
– Az épület
akadálymentesítéséhez egy liftet is létesítenünk kell, ami a meglévő épületben,
illetve a lépcsőházban nem volt elhelyezhető, ezért egy új lépcsőház épül az
udvari fronton. Ennek az alapozása megtörtént, jelenleg a szerkezetépítési
munkálatok folynak. Az épület belső átalakítása az emeleti részen megtörtént, a
kivitelezőre vár még az udvari homlokzat megújítása – tette hozzá az
irodavezető.
Várhatóan
két héten belül megkezdődik a beruházáshoz tartozó dr. Rapcsák András utca
átépítése is a Kossuth tértől a Deák Ferenc utcai kereszteződésig. Ez az
útszakasz díszburkolatot kap, parkosítani fogják és a Zrínyi utcaihoz hasonló
szökőkutak teszik látványosabbá a belvárost.