A 300 éves hódmezővásárhelyi Református Ótemplom látogatóbarát fejlesztésének munkálatai a feléhez értek. A város egyik legrégebbi épületének bútorzatán számos restaurátor dolgozik azért, hogy a belső tér műemléki jellege megmaradjon, de a kivitelezés során a mai modern technikai elemek is beépítésre kerüljenek.
Január óta dolgoznak a Református Ótemplom belső átalakításán. A múlt héten a fővállalkozó 50 százalékos teljesülést jelentett, vagyis a munkálatok fele elkészült. Restaurátorok, ácsok, szerkezetlakatosok, kőművesek együttesen dolgoznak azon, hogy korszerűsödjön az épület belső kialakítása. A templom jövőre lesz 300 éves, a jubileumot megújult formában köszöntheti az épület.
– Vízszintes vízszigetelés történt, a templomfűtés és a teljes villanyhálózat, hangerősítő berendezés kialakítása is most történik. Egy világosabb, tágasabb templomtér lesz belülről. A pályázat része, hogy az állagmegóváson kívül az örökségvédelemre is odafigyeljünk. Legutóbb az ólomablakok restaurálása kezdődött meg. Váratlanul ért minket, hogy nincsenek megfelelő állapotban, így muszáj mind a 11 üvegablakot rendbe tenni – mondta Bán Csaba református lelkész.
Ezen kívül az orgona, különböző kőelemek, valamint 18. és 19. századi bútorok restaurálásra is sor kerül. A templom egykori, 1750-ből származó régi belső bútorzata is visszakerül az eredeti helyére, amelyet az Iparművészeti Múzeumból szállítanak ide. Ezenkívül felújítják azt a 16. századból való egymutatós toronyórát is, amely az ország legidősebb ilyen szerkezete.
– Bizonyosan a legrégebbi része az épületnek a toronyóra, amelyet szintén restaurálunk. Eredeti állapotában hagyjuk és működőképes lesz a Rákóczi-csengettyűvel együtt, ami látogatóbarát és megtekinthető lesz – tette hozzá Bán Csaba.
Az új Széchényi terv keretében uniós támogatásból, 271 milliós összköltségből megvalósuló beruházás augusztus 25-re készül el. A hívek és az érdeklődők azonban október 30-ig, a reformáció ünnepéig nem láthatják. Akkor egy ünnepélyes hálaadó istentisztelet keretében nyitják meg ismét a templom kapuit. Az egyházközség tagjai addig a Zrínyi utcai gyülekezeti teremben találkoznak egymással.