Tizenegy hódmezővásárhelyi óvoda újul meg. A beruházásokat megelőzően az érintett dolgozókkal és szülőkkel folyamatosan egyeztetett a város. A munkálatok 4 intézményben már elkezdődtek.
A fejlesztés, amit az Európai Unió és a kormány támogat, valóban befektetés a jövőbe – jegyezte meg Hegedűs Zoltán alpolgármester a hódmezővásárhelyi óvodák felújításához kapcsolódó rendezvényen. Hozzátette: összesen 11 óvoda újulhat meg jövő augusztusig
– Fontos, hogy a hódmezővásárhelyi gyerekeknek a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk. Cél: 2020-ra a város összes oktatási-nevelési intézménye korszerűbbé váljon – mondta.
A munkálatok 4 intézményben már elkezdődtek, amelyet egyeztetés előzött meg az érintett dolgozókkal és a szülőkkel. Elsőként a Pál utcai óvodát adták át a kivitelezőnek, hogy a több mint 56 millió forintos korszerűsítést elvégezze. A Magvető utcán 18 millió forintból, az Oldalkosár és a Klauzál utcai óvodában pedig 28, illetve 33 millió forintból valósul meg az óvodakorszerűsítés hasonló tartalommal, amely az épületek energiahatékonyságának fejlesztését, az épületgépészeti munkákat, az akadálymentesítést és a konyhafelújítást is magában foglalja.