Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megújult a Németh László Városi Könyvtár

Korszerűsítették az internetes szolgáltatások körét,  új számítógépeket állítottak szolgálatba, de bővítették a
zenei gyűjteményt  is. Az elmúlt hetekben Európai Uniós pályázaton  23
millió forintot költött az intézmény infrastrukturális fejlesztésre.

A Németh László Városi Könyvtár két hét
felújítási munka után újra megnyitotta kapuit az olvasók előtt. A változás már
a bejáratnál szembetűnő, hiszen az előcsarnokot is újrafestették.

– A belső számítógépes hálózatot újra kellett
húzatni, így a régi, elavult álmennyezet már nem került vissza. Helyette új
mennyezetet és festést kapott az előcsarnok, ami így sokkal barátságosabbá és
korszerűbbé vált – tájékoztatott Soós
Csilla intézményvezető.

A külső felújítás mellett tehát technikai
fejlesztések is történtek a létesítményben. A zeneszoba szolgáltatásait úgy
bővítették, hogy a már meglévő art-tékát beolvasztották a rendszerbe, ami így
médiatárként működik. Az ott elhelyezett nagy képernyős televízión pedig
filmeket is lehet nézni. Ugyanakkor mostantól nemcsak fekete-fehérben,
hanem  színesben is lehet fénymásolni és nyomtatni. Ezen kívül az internet
szolgáltatások korszerűsítésére is sor került.

– A hat számítógép helyett, melyek már nagyon
régiek és elavultak voltak, tíz újat állítottunk be az internetes sarkunkba,
melynek a helye szintén változott: az olvasóteremből kikerült a kölcsönző
előterébe. Ezen kívül megérkezett már az a két új szervergép is, amely szintén
az internetes szolgáltatás minőségét javítja – mondta Soós Csilla.

Hamarosan megérkezik az a kültéri terminál
is, melynek segítségével akkor is igénybe lehet venni majd az internetes
szolgáltatásokat, amikor az intézmény zárva tart. A következő hetekben a
könyvtár eszközparkja folyamatosan bővül, de tervezik a honlap
megújítását is. Mindezekre az intézmény 23 millió forint európai uniós támogatást
nyert.