Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Megújult út a katolikus temetőben

Újabb két bekötő utat és két parkolót láttak el szilárd burkolattal a hódmezővásárhelyi katolikus temetőben. Az összesen 1000 négyzetméternyi út- illetve parkoló kialakítása az egyház és az önkormányzat közös finanszírozásában valósult meg.

 

A vásárhelyi önkormányzat fontosnak érzi, hogy halottak napja közeledtével a helyi temetők rendjét felügyelje. Két éve az önkormányzat együttműködési megállapodást ajánlott valamennyi városban működő történelmi egyháznak temetőik, a rendezettségének javítására. A katolikus egyház élt a lehetőséggel, így minden évben háromszor a zöldhulladékot a város szállítja el a sírkertből, húsvét, halottak napja és karácsony környékén. Emellett rendszeresen végez felújításokat is a katolikus temetőben.

 

– A korábbi években a ravatalozót újítottuk fel teljesen és a környékét, itt elkészült egy aszfaltos 1,2 km-es út. A második része készült el az idén halottak napjára. Ugyanennek az útnak a folytatása egészen a Jókai utcai bejáratig szintén elkészült. Aszfaltos lett a csőszháznál lévő két parkoló, amely eddig szórt kavicsos volt – mondta Fekete Ferenc önkormányzati képviselő.

 

A 12 millió forintos beruházást az önkormányzat és az egyház közösen állta. A város szeretné, ha a többi temető rendbetételében, felújításában is részt vehetne, de a katolikus temető mellett a református Kincses temetőben csak a ravatalozó és a díszsírhelyek, illetve a bejárati út, valamint az önkormányzati temetői rész megtisztítását, karbantartását végezhették el.

 

Megszakítás