Megyei atlétikai diákolimpiát rendeztek a tanulásban akadályozott
tanulók számára a városi stadionban. A verseny részvevői futásban, magas- és
távolugrásban, valamint kislabda dobásban mérték össze ügyességüket.
Kicsit később, mint az elmúlt években, de idén ősszel is megrendezte az
Aranyossy Ágoston Általános Iskola a Csongrád Megyei Atlétika Diákolimpiát
Hódmezővásárhelyen. A csúszás azzal magyarázható, hogy erre a célra a pályázati
támogatást most kapta meg az intézmény. A hideg azonban nem szegte kedvét
a Makóról, Szegedről és Szentesről érkező csapatoknak. Összesen 48 fiatal mérte
össze ügyességét 100 és 200 méteres futásban, kislabda dobásban, valamint
magas- és távolugrásban.
– A tanulásban akadályozottak gyakran kiemelten tehetségesek a
mozgásban: az atlétika mellett, az itten versenyszámokon túl még
asztaliteniszben, kispályás fociban is jók. Ezek azok a versenyszámok,
amelyeket ők is kiválóan tudnak űzni, ezért is rendezzük meg évről-évre ezt a
bajnokságot számukra – mondta Szabó Gáborné, az Aranyossy Ágoston Általános
Iskola igazgatója.
A gyerekek sokat készültek a mostani versenyre, bár a vásárhelyi indulóknak
kifejezetten erősségük a magas- és távolugrás, valamint a kislabda dobás,
ugyanis ezekben a versenyszámokban már országos sikereket is elértek. A megyei
forduló után ezúttal is a döntő a cél, ehhez azonban az kell, hogy a tavaszi
bajnokságban is jól szerepeljenek.