Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

„Menő menza” program indul a Varga Tamás Általános Iskolában

„Menő menza” program indul a Varga Tamás Általános Iskolában. A 20 millió forintos pályázat célja, hogy az egészség megőrzéséhez és az egészséges életvitelhez szükséges tudást megismerhessék a tanulók.

 

Az Európai Uniós pályázatnak köszönhetően 20 millió forintot fordíthat az iskola arra, hogy a diákok között az egészséges életvitelt népszerűsítse. A program által megszerzett tudást a tanulók nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is tudják majd alkalmazni.

„Nagyon sok izgalmas programot takar. Részben egy eszközbeszerzésre is sor kerül, így az iskolánk ebédlője is megújul. Azt a célt szolgálja, hogy a gyerekek étkezési szokásait, körülményeit fejlesszük. Mindezek mellett a szemléletformáló, ismereteket terjesztő programokat valósítunk majd meg. Nagyon intenzív és változatos programokat szeretnénk megvalósítani” – mondta Farkas Zsuzsanna, a Varga Tamás Általános Iskola igazgatója.

 

A szülők bevonásával receptcsere klub is alakul majd, de lesz salátabár az iskolában, amely heti egy alkalommal saláta- és gyümölcsfogyasztásra ad lehetőséget a diákoknak. Mint kiderült: különféle táborok és vízitúrák is szerepet kapnak a pályázatban.

Megszakítás