Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Mérkőzés nélkül lépett előre a tabellán a HFC

Jelentős változás történt a labdarúgó NB III Alföld-csoportjában. Az algyői együttes ugyanis visszalépett a bajnokságtól, így a HFC csapata két helyet javított eddigi pozícióján.

Két hellyel előrébb került a bajnoki tabellán a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as futball csapata. Pedig a HFC bajnoki meccsen nem lépett pályára a hét közben, ám a csoportban mégis jelentős változás történt. A legutóbbi fordulóban ugyanis nem állt ki az algyői gárda az Erzsébeti SMTK elleni hazai meccsen. Amint utóbb kiderült az ügy hátterében az állt, hogy a játékosok és a vezetőség között elszámolási és személyi vita alakult ki. A futballisták végül úgy döntöttek, hogy a továbbiakban sem akarnak az NB III-as algyői csapat mezében szerepelni, erre válaszként az elnökség a visszalépés mellett határozott. A szövetségben máris törölték az Algyő eddigi három meccsének eredményét, emiatt módosították a tabellát és új sorsolást készítettek. Ez alapján minden fordulóban lesz egy szabadnapos alakulat, a HFC az őszi szezon utolsó találkozóján, november 22-én nem lép pályára. A vásárhelyi együttes szerdán Magyar Kupa selejtezőn Szőregen vendégszerepelt és 4–2-es győzelmet aratott. A következő NB III-as meccsen pedig igazán nehéz erőpróba vár a kék-sárgákra.  Vasárnap ugyanis 16.30-tól az eddig pontveszteség nélküli Orosháza látogat a városi stadionba. A listavezető megállítása pedig nem ígérkezik könnyű feladatnak.