Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Mészáros Antal és Kéri László állami elismerései

Március 15-e alkalmából Jedlik Ányos-díjat kapott Mészáros Antal, a hódmezővásárhelyi Csomiép Kft. ügyvezető igazgatója. A nemzeti ünnephez kapcsolódóan Kéri László festőművész pedig Munkácsy-díjat vehetett át.

 

Kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységéért, valamint iparjogvédelmi munkásságának elismeréséért március 15-e alkalmából Jedlik Ányos-díjat kapott Mészáros Antal, a hódmezővásárhelyi Csomiép Kft. ügyvezető igazgatója.  

 

– Rendkívül nagy örömöm volt, hogy bekerültem ebbe a kiváló csapatba, hiszen évente öten vehetik át ezt a kitüntetést. Az elmúlt 20 év alatt én vagyok a hatodik építész, aki megkapta. Ez nagyon komoly szakmai elismerés – mondta Mészáros Antal.

 

A március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Kéri László hódmezővásárhelyi festőművész pedig Munkácsy-díjat kapott. Kéri László pályafutása komoly szakmai sikereket aratott számos egyéni és kollektív tárlaton, bel- és külföldön egyaránt népszerűsítette a legjobb magyar festészeti hagyományokat. A Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton 1977. óta rendszeresen részt vesz, illetve a közelmúltig a zsűri tagjaként is szerepet vállalt. A budapesti születésű művész 1984 óta él Hódmezővásárhelyen. Egyéni tárlatok, csoportos kiállítások résztvevője, mind itthon, mind külföldön, de díszlettervek is köthetőek nevéhez. Alkotásai hazai köz- és magán gyűjteményekben megtalálhatóak.

Megszakítás