Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Mezővárosi zsidó napok Hódmezővásárhelyen, Makón és Mártélyon

Mezővárosi zsidó
napokat tartanak a Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen, Makón és
Mártélyon július 2-4. között; egyebek mellett zarándoklatot,
koncerteket, irodalmi esteket és kiállításokat rendeznek.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) szervezésében zajló
programsorozaton az első napon autóbusszal elzarándokolnak Makóra
Vorhand Mózes csodarabbi sírjához, előadással egybekötve
megtekinthetik a felújított zsinagógát, majd helytörténész
vezetésével múltidéző sétát tartanak Makó belvárosában – közölték a
szervezők az MTI-vel.

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban Szántó T.
Gábor író irodalmi estet tart Vári György irodalomkritikus
közreműködésével, a zenei aláfestést Kardos Dániel gitárművész
biztosítja. Karrierjének első koncertjét adja Hódmezővásárhelyen az
idén 20 éves Budapest Klezmer Band, mellette a Fellegini
KlezmerGipsy is fellép az Alföldi Galéria udvarán.

A rendezvény második napján Mit kezdjünk a múltunkkal? címmel a
kommunista diktatúra évtizedeit bemutató közgyűjteményben, a
hódmezővásárhelyi Emlékpontban tartanak tárlatvezetést, majd
kerekasztal-beszélgetést rendeznek meghívott szakértőkkel.
Hódmezővásárhely XX. századi történetéről A város, amely
szembenézett múltjával címmel Elek András, a hódmezővásárhelyi
Emlékpont közönségkapcsolati munkatársa tart előadást, majd Mindenki
fájdalma fontos címmel Szőnyi Andrea pedagógus osztja meg
gondolatait az Emlékpontban. Ezután A szecesszió gyöngyszemei címmel
a hódmezővásárhelyi zsinagóga története kerül terítékre a Zsinagóga
Tours szervezésében. Ezen a napon a Sheket és a Söndörgő zenekar
koncertezik a hódmezővásárhelyi zsinagógában.

A harmadik napon a hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeumban
emlékeznek az idén 150 éve született Herzl Tivadarra, a cionizmus
megalapítójára. Délután halászléfőző show-t rendeznek Mártélyon,
melynek keretében élőzenével egybekötött piknik, csongrádi
borkóstoló és Duna-Tisza menti halászléfőzés
lesz.

Hódmezővásárhely a történelmi idők során befogadta valamennyi
történelmi egyház híveit. Az egykoron döntően református vallású
városban található római katolikus, evangélikus templom és zsinagóga
is, utóbbit néhány évvel ezelőtt felújították.

A hódmezővásárhelyi azon kevés magyarországi zsinagóga közé
tartozik, amelyek berendezésükkel együtt maradtak meg. Az egyszerű,
inkább a színek harmóniájával ható, kézzel faragott padok eredeti
állapotukban helyreállítva láthatók a zsinagógában.

(MTI)