Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

„Mi, vásárhelyiek, tudjuk, hogy mit jelent az összefogás”

Mi, vásárhelyiek, tudjuk, hogy mit jelent az összefogás. Az évek során számos eredményt értünk el közösen és ezt csak ennek az összetartó erőnek köszönhetjük. Közösségünk akkor erős, ha figyelünk múltunkból megörökölt értékeinkre és őseinktől ránk hagyományozott tapasztalatára – hangsúlyozta Almási István polgármester március 15-en, a Kossuth téri ünnepségen, Hódmezővásárhelyen.

Almási István polgármester ünnepi beszéde:

…én leborulok e nemzet nagysága előtt, s csak azt mondom: annyi energiát a kivitelben, mint amennyi hazafiúságot tapasztaltam a megajánlásban, s Magyarországot a poklok kapui sem fogják megdönteni!” Ezekkel a szavakkal fejezte be Kossuth Lajos 1848. július 11-én a képviselőházban elmondott beszédét, amelynek nyomán az országgyűlés 200.000 katonát és 42 millió forint hitelt szavazott meg a nemzet védelmére.

Ekkor túl vagyunk már az Európán végigsöprő forradalmi hullámon. A párizsi, a bécsi, majd március 15-én a pesti forradalom mind egy irányba mutatott. A tavasz elhozta egyben a népek tavaszát is.

Március 15-e a nemzet erejére, bátorságára és szabadságvágyára emlékeztet bennünket. 167 éve büszkén emlékezünk ezen a napon, határon innen és túl azokra, akik mertek szembeszállni az elnyomással és ezzel megváltoztatták a nemzet sorsát.

A szabadság iránti megingathatatlan vágy, amely áthagyományozódott évszázadokon keresztül a magyarságban, megőrizte azt a tüzet, amely képes volt a legreménytelenebb helyzetekben is a helyes irányt mutatni.

Hogy mit kívánt 1848-ban a magyar nemzet, azt összefoglalták a márciusi ifjak a 12 pontban. Akkor és ott egy új, modern, polgári Magyarország alapjait akarták lerakni eleink. Ha most olvassuk, hogy akkor mit kívánt a magyar nemzet, látjuk, hogy a kitűzött célok azóta sem vesztettek értékükből, nem váltak az idők folyamán meghaladott gondolatokká.

Magyarország Alaptörvényének preambulumában ugyanezekkel az értékekkel találkozunk. A szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás és a közös felelősségvállalás értékeire támaszkodva lehet ma is egy nemzet erejét és összefogását alapozni.

„Büszkék vagyunk országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.” – szerepel az Alaptörvényben. Meg kell értenünk ’48 üzenetét. Korántsem volt egyértelmű, hogy győzelemre vihető a harc, a küzdelem, amit elkezdtek azon a március 15-én. A nemzet összefogása és áldozatvállalása azonban csodákra volt képes. Ahogy Kossuthnak is megajánlotta az országgyűlés a haza védelmének megszervezéséhez szükséges eszközöket, úgy állt ki egy emberként mindenki a függetlenség, a szabadság vágya mellett.

1848-ban elementáris erővel tört ki az akkori ifjakból és a nemzet egészéből a szabadság iránti igény, amely ott szunnyadt Mohács vesztes csatamezején, ott volt a hódoltság és a három részre szakítottság zűrzavarában, Rákóczi rodostói száműzetésében, a rendi ellentétek kiéleződésében, de ott volt a polgárosodás iránti egyre növekvő kívánalomban és a nemzetállami függetlenség óhajában. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egyszerre jelentkezett a múlttal szembeni összes panasz és a jövővel szembeni elvárások tömkelege. Ehhez járultak hozzá tudásukkal, bátorságukkal a korszak kiváló államférfiai, a márciusi ifjak, a nemzet nagyjai. De ehhez járultak hozzá az ország csatába vonuló polgárai mellett az akkor élt vásárhelyiek is bátorságukkal. Azok a vásárhelyi fiatalok és idősek, akik a nemzet hívó szavára ragadtak fegyvert szabadságunkért. Akik képesek voltak önfeláldozásból példát mutatni a jövő magyarjainak.

Március 15-e a magyar nemzet és a modern magyar jogállam megszületésének ünnepe. A tét óriási volt. A reformkor új lendületet adott a magyarságnak, győzött a felismerés, hogy a nemzet újbóli felemelkedéséhez nélkülözhetetlen azon polgári eszmék kivívása, amelyek a nemzet tagjainak azonos jogokat, de felelősséget is adnak.

Százhatvanhét év távlatából is világosan látszik, hogy az a társadalmi program, amelyet az első szabadon választott kormány célul tűzött ki, egyként szolgálta a nemzet felemelését és a szabadság iránti, a magyar néplélekben gyökerező elementáris vágyat. Magyarország a 48-as tavasz forradalmi eseményei után egyetlen nyár alatt erős, jó törvényekkel megalapozott, korszerű állam alapjait rakta le.

A szabadságharc bukása sem állhatta útját a lényegi változásoknak. Világos és az utána következő megtorlások, az üldöztetés, az aradi tizenhármak áldozata sem fojthatta el a kibontakozást, egy nemzet és polgárai öntudatra ébredését. Az évszázadok során számtalanszor meg kellett küzdenünk azért, hogy megmaradjunk magyarnak, hogy megmaradjon nyelvünk, kultúránk, hagyományaink. Nem volt mindig magától értetődő, hogy ez sikerülni fog. De a sok viharos időszak, a számtalan kihívás ellenállóvá tette nemzetünket, legyen szó külső, vagy belső ellenségről.

Az a folyamat, amely elkezdődött ’48 március 15-én, többé nem volt megállítható. Szükségszerűen hozta el azokat a társadalmi vívmányokat, amelyek végül egy modern magyar nemzet alapjait rakták le a századfordulóra.

A magyarság ’48 után nem hagyta többé, hogy elvesszenek azok az ideák, amelyekbe reményét vetette. Ezekért az eszmékért küzdöttünk ’56-ban is, és ez vezérelt bennünket a rendszerváltoztatás idején. És ez lebeg most is szemünk előtt!

A 20. század viszontagságos eseményei, a vesztes háborúk, megszállások és levert forradalom után, meg kellett tanulnunk, hogy leginkább magunkra számíthatunk.
A történelem bebizonyította, hogy az ilyen rebellis népnek, mint a magyar, nem lehet előírni, hogy mit gondoljunk, vagy mit cselekedjünk. Ezért tekintenek ránk csodálkozva manapság is oly sokan, hiszen különös, ha egy nemzet a saját útját járja. Kossuth 1859-ben, egy manchesteri látogatása alkalmával a következőket mondta: „A nemzeti függetlenség nem oly jelige, mely ha egyszer zászlóra iratott, onnan egykönnyen letörölhető.”

Mi, magyarok igenis ragaszkodunk önrendelkezésünkhöz, szabadságunkhoz, ahhoz, hogy egyenrangú félként kezeljenek bennünket a nemzetek sorában. 1848 óta tudjuk, hogy Magyarország, a magyar nemzet és benne a vásárhelyiek boldogulása csakis rajtunk múlik.
A magyarság ma egyként ünnepel a Kárpát-medencében és a nagyvilág számos pontján. Lélekben összeforr ilyenkor minden magyar. Többek között ez is adja nemzetünk erejét, és ez adja a felelősségünket is egymásért. Szabó Dezső szavaival: „minden magyar felelős minden magyarért”.

Ennek fényében bőven van még feladatunk. Amíg nem élhet egyenrangú polgárként, önrendelkezésben és békében minden magyar a Kárpát-medencében, amíg nem élhetik meg magyarságukat szülőföldjükön. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy ebben a percben is az a veszély fenyegeti a Kárpátalján élő magyarokat, hogy egy olyan háborúba kényszerítik őket, amelyhez semmi közük nincs.

Mi, vásárhelyiek, tudjuk, hogy mit jelent az összefogás. Az évek során számos eredményt értünk el közösen és ezt csak ennek az összetartó erőnek köszönhetjük. Közösségünk akkor erős, ha figyelünk múltunkból megörökölt értékeinkre és őseinktől ránk hagyományozott tapasztalatára. Ugyanakkor figyelnünk kell a világ új kihívásaira is, hogy büszkén tekinthessünk a jövőbe vásárhelyiként és magyarként.

Rendíthetetlen ösztönünk azt súgja nekünk, hogy most nagy lehetőség előtt áll az ország. Talán több a kihívás is, és nagyobb a bukás lehetősége is. De ez csak megacélozza hitünket abban, hogy tovább folytassuk a megkezdett munkát, hogy ne csüggedjünk a legnehezebb órákban sem.

’48-ban fegyverrel vívták a csatákat, szerencsére ma más eszközökkel is el tudjuk érni céljainkat. Ez nem jelenti azt, hogy könnyebb lenne helyzetünk. Egyszerre van szükségünk a reformkori lelkesedésre, a közért való gondolkodásra, a márciusi ifjak lendületére és a ’48-as honvédő hősök áldozatvállalására. Ahogy 48-ban elutasították hőseink a függőséget, ugyanúgy kell tennünk ma is, legyen szó akár politikai, gazdasági, vagy pénzügyi függőségről. Ez az erő, ez a bátorság, ez a szabadságvágy az, ami ma is képessé tesz minket arra, hogy Magyarország a saját útját járja.

Tisztelet a bátraknak, akik 167 évvel ezelőtt képesek voltak kiállni egy nemzet élére, akik fegyvert fogtak a szabadságért, akik életüket áldozták azért, hogy most itt állhassunk, és azt mondhassuk: megérte.

Megérte küzdelmük, önfeláldozásuk, akaraterejük. Megérte merészségük, bátorságuk és kitartásuk. Megérte, mert ma büszkén mondhatjuk magunkat magyarnak és vásárhelyinek.

2015. március 15., Hódmezővásárhely

Almási István
polgármester

Megszakítás