Már napokkal az előadás előtt elfogytak a jegyek a Magyar
Állami Nagycirkusz Mi van a puttonyban? című, a Mikulás és a Karácsony
ünnepét idéző, nagyszabású varieté show műsorára, ami a vásárhelyi Hódtói
Sportcsarnokban került megrendezésre. Az elmaradhatatlan kedvencek fellépésén
kívül ezúttal orosz cicaidomár, afrikai akrobata csoport és egyedülálló
illuzionista is szórakoztatta a közönséget.
Vásárhelyen tizenegyedik éve lép fel ezzel az egyedülálló show műsorral a
cirkusz, maga a produkció már tizenöt éves, és nem csak Magyarországon, de
Erdélyben, a Vajdaságban és Szlovákiában is sikereket értek el vele.
A produkció megálmodója a Magyar Állami Cirkusz jelenlegi
művészeti vezetője, Eötvös György volt. Az idei, jubileumi produkcióban is
számos híres, Fesztivál-díjas művész lépett fel. Egy Oroszországból érkezett
hölgy például házimacska-idomár tudományát mutatta be, de ehhez természetesen
kellett a cicák közreműködése is. Sajátos, táncos akrobatikus koreográfiával
készült az az artista csoport, akik Afrikából, Nairobiból érkeztek városunkba.
De különleges előadással lepte meg a közönséget az az illuzionista is, aki
mindenféle takaró háttér nélkül kápráztatta el a közönséget
bűvészmutatványaival. Természetesen ezúttal is színpadra léptek a gyerekek és
felnőttek nagy kedvencei, a csimpánzok és a kutyusok is. Az előadás sikerét mi
sem mutatja jobban, minthogy már napokkal a produkció előtt elfogyott az összes
jegy. Az előadást a VTV december 26-án, délután tizenhat órától vetíti.