Földvári László
Mikor a színészek beértek a városba, megszólaltak a harangok… –
Hódmezővásárhely színháztörténete 1816-1957
című kötetéből a Bessenyei Ferencet érintő részletek korrektúrája
Írta:
Bessenyeiné dr. Élthes Eszter
2010 nyár végén Földvári László „Mikor a színészek
beértek a városba, megszólaltak a harangok…” címmel, „Hódmezővásárhely
színháztörténete 1816-1957”
alcímmel kiadta a „Czirbusz Piroska Emlékére A Hódmezővásárhelyi Művészetért
Közalapítvány” támogatásával, valamint még négy fontos hódmezővásárhelyi
intézmény segítségével készült színháztörténeti művét. A könyv nem regény, nem
szubjektív emlékezések, anekdoták gyűjteménye, hanem szakmai mű, olyan alkotás,
melynek az a rendeltetése, hogy az utókor számára örök időkre forrásműként
szolgáljon.
A kötet, ahogy ez az alcímből is kiderül 141 év
történéseit dolgozza fel, ebből mindössze néhány év az, melyek alatt Bessenyei
Ferenc színészi pályája és Hódmezővásárhely, mint színházi játszóhely
találkozik.
Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló
művész, a Nemzet Színésze, Hódmezővásárhely díszpolgára, a Hódmezővásárhelyi
Bessenyei Ferenc Művészeti Díj névadója (hogy csak a legfontosabb és
Hódmezővásárhelyhez direkt kötődő címeit, díjait említsem), akiről Dr. Cenner
Mihály színháztörténész így nyilatkozott: „A XX. század második felének magyar színjátszását Bessenyei Ferenc művészi
munkája fémjelzi”, Osváth Béla (aki a könyvben természetszerűleg kiemelt
szerepet kap) pedig 1956-ban így: „Bessenyei Ferenc élő színészetünk egyik
legnagyobb büszkesége“.
Bessenyei Ferenc Hódmezővásárhelyen született, itt is kezdte mind
amatőr, mind hivatásos színészi pályáját. Az előbbit 1939 áprilisában a
Katolikus Ifjúsági Liga által szervezett színjátszó esten (Incze István „fái
Fáy Dávid“ című darabjában), az utóbbit, mint a Szegedi Városi Színház
szerződtetett tagja, 1940 nyarán a Nyári Színkörben, azaz a híres-nevezetes
Népkerti Faszínházban. Ezután, mint a szegedi színház tagja három nyáron át,
1940-1942-ig lépett fel Hódmezővásárhelyen.
Második
kapcsolata szülővárosa színházi életével 1946 nyarán, az Osváth Béla szervezte
Városi Színház működése alatt volt: ekkor három darabban vendégszerepelt.
Földvári László a könyvében egy harmadik kapcsolatot is megemlít, ez Hódmezővásárhely
színházi életére és a Nyári Színkörre való visszaemlékezések céljából 1989-től
megrendezett ünnepségek során alakult ki Bessenyei Ferenc és Hódmezővásárhely
között.
Mint Bessenyei Ferenc életének 34 éven át társa, valamint
pályájának hiteles forrásokra támaszkodó feldolgozója, kötelességemnek tartom,
hogy Földvári László most megjelent könyvének Bessenyei Ferencet érintő
részeire reagáljak, illetve azokat korrigáljam. Elsőként a kötetben szereplő
téves adatokat tekintem lépésről-lépésre át, majd arról szeretnék pár szót
ejteni, ami kimaradt a műből.
De mielőtt ezt a munkát elkezdeném, a könyvnek egy ügyetlen
szerkesztési részletét említem meg: A Függelék II. fejezetének címe így hangzik:
„Hódmezővásárhelyen fellépett neves művészek 1816 és 1957 között”. Mivel
szakmai könyvről, színháztörténeti lexikonról van szó, az érdeklődő, az adatot
kereső kutató elsőként e fejezetben keres, ha egy személy adataira kíváncsi. A
szerző viszont ehelyütt csak azokat a színházi embereket sorolja fel, akik a
könyv első részében lábjegyzetben még nem
szerepeltek. Itt, a Függelékben, a „neves fellépő művészek” listáján azonban még
utalás sem történik a könyv azon oldalára, ahol a kérdéses színész adatait meg
lehet találni. Így első olvasatra úgy tűnik, mintha sok ismert vásárhelyi
színészt a könyv nem is sorolna fel, nem is mutatna be.
1.
1940 nyarától 1942 nyaráig
Bessenyei Ferenc neve sem szerepel a listán, az ő pályájának
rövid bemutatása szintén nem a többi színész között, hanem a 81. oldalon alul a
200-as lábjegyzetben történik meg azok után, hogy magában a szövegben ezen az
oldalon szerepel először a neve.
A 81. oldal
alján, az 1941-es nyári előadások felsorolása és bemutatása után, ez a szöveg
áll: „Kardoss Géza többszöri felszólamlására Szeged polgármestere arra kérte a
Vallás- és Közoktatási Minisztériumot, hogy engedélyezze a zsidótörvény hatálya
alá nem eső személyekből kóristák szerződtetését, olyan kötelezettséggel, hogy
1 év múlva a Színművészeti Kamarába felvételt nyernek. Így került a társulathoz
Marosi Károly, Bessenyei Ferenc, Gémesi Imre.”
Ez a mondat,
amelyben Bessenyei Ferenc két teljesen ismeretlen nevű személy – mintegy a
„futottak még” – között szerepel, az egyetlen,
amelyben a szerző a „Kardoss Géza színtársulata 1937-1941” (helyesen 1942-nek
kellene itt állnia) című fejezetben Bessenyei Ferencet egyáltalán megemlíti! Földvári
László Hódmezővásárhely legnevesebb, legnagyobb színészének pálya-indulására
mindössze ezt a fenti mondatot vesztegeti! Ráadásul ez a mondat minden részében
téves adatot közöl.
Ugyanis Bessenyei
Ferenc nem 1941-ben, hanem 1940 nyarán lett a színház tagja. A „Színművészeti
Kamara színházi főosztályának” 1941. március 27-i ülése után kiadott „Választmányi
Határozatok”-ában (ez a határozat megvan a levéltárakban) „A gyakorlatos vizsga
sikeres letétele alapján a Kamara gyakorlatos tagjai sorába felvétetett”
segédszínészek között Bessenyi Ferenc (akkor még ez a neve) a 9.715/1940.
sorszámmal az első helyen szerepel, ami világosan mutatja, hogy egyrészt már
1940-ben felvételt nyert, másrészt már 1941 márciusában vizsgát tett!
De nemcsak ez a „Választmányi
határozatok” tanúskodik erről, hanem a fennmaradt színházi plakátok is! Ezek
bizonyítják, hogy Bessenyei Ferenc 1940. szeptember 14-én lépett fel először szerepben
– tehát már nem kóristaként – a Viktória című operett előadásán a Nyári Színkör
színpadán. És a pár nappal később bemutatott Tokaji aszúban is szerepelt.
Egy évvel később a szegedi színház nyári hódmezővásárhelyi
vendégszereplésekor Bessenyei Ferenc nyolc operettben, négy színműben (köztük a
Szentivánéji álomban) és három daljátékban kapott kisebb-nagyobb szerepet. A
színre kerülő összesen 15 darabból ötöt nem Szegeden, hanem itt,
Hódmezővásárhelyen játszott először Kardoss Géza társulata.
Még ennél is többször láthatta őt a hódmezővásárhelyi
közönség 1942 nyarán. Ekkor a szezont már július 18-án megkezdték. Összesen
tizenegy operettben, három színműben, köztük Pirandello IV. Henrik-ében, négy
vígjátékban és egy mesejátékban, azaz 20 előadásban játszott Bessenyei Ferenc,
úgy hogy neve mindannyiszor szerepelt a ma is megtalálható plakátokon!
Utolsó fellépése
az augusztus 19-i „Szűz és a gödölye” című Zilahy Lajos által írt színműben
volt. Ezt az előadást „nemes Kardoss Géza színigazgató 22 éves színigazgatói
működésének búcsúja alkalmából” tartották, ahogy ez a plakáton áll. Bessenyei
Ferenc ebben a darabban Józsi inast játszotta. Nemcsak Kardoss Gézának, de neki
is ez volt a búcsúja a Szegedi Városi Színháztól, ezután a Földessy Géza
igazgató vezette Miskolci Nemzeti Színházban folytatta pályáját.
Bessenyei Ferenc tehát három nyáron 37 darabban (azaz
nyilván legalább 60 előadásban) lépett a hódmezővásárhelyi Nyári Színkörben
színpadra, és Földvári László egyetlen
egy sorral nem emlékezik meg erről!
(Az nem dolgozatom témája, hogy a fejezet többi hibáját is felsoroljam, de van
belőlük elég.)
A fentebb már említett lábjegyzetben Földvári László olyat
ír Bessenyei Ferencről, mellyel egyrészt azt árulja el, hogy soha életében nem
hallott, nem olvasott róla semmit, másrészt azt, hogy tévedései nem véletlenek,
hanem igenis szándékosan rosszindulatúak. Vagyis tudatosan kisebbíti érdemeit. Mint
fentebb is láttuk, és itt is láthatjuk, igyekszik pályáját mindig névtelen,
jelentéktelen emberekkel összepárosítani. Ehelyütt ezt írja: „Petrik Imre –
Petrik úr – szabómester, Bessenyei barátja, 1940 nyarán Vásárhelyen ajánlja
Kardoss Gézának, aki kóristaként le is szerződteti a Szegedi Városi
Színházhoz.”
Nincs olyan
Bessenyei Ferenc pályáját tárgyaló vagy csak érintő írás, interjú (köztük több
Vásárhelyen készült) rádiófelvétel, könyv, melyben ne hangozna el, melyben ne
lenne megírva, hogy Bessenyei Ferenc Tóth Lajos karnagy ajánlásával ment el
Kardoss Gézához. Tóth Lajos később az Állami Operaház magánénekese lett, ami –
ugye – a művészeti életben ajánlóként kicsit jobban cseng, mint egy szabó neve.
A lábjegyzetben – tehát Bessenyei Ferenc pályájának
autentikusnak szánt, lexikális feldolgozásában – Földvári László a továbbiakban
ezt írja: „Az 1947-48-as évadban Lehotay Árpád és Abonyi Géza szerződteti a Szegedi
Állami Nemzeti Színházba, ahol a Tanner John házassága című drámájában (!) mutatkozik
be a sofőr híres szerepében.”
A valóság ezzel
szemben az, hogy Bessenyei Ferenc az 1947-48-as évadban Pécsre szerződik, ahol
október legvégén bemutatják az Egerek és emberek című Steinbeck színművet,
melyben ő Lennie szerepét alakítja. November 8-án ezzel a darabbal
vendégszerepelnek Szegeden, és Bessenyei Ferenc ezt követően valószínűleg nem
megy vissza Pécsre, hanem Szegeden marad, bár itt csak januártól osztanak ki rá
szerepet.
Először a Lear
királyban Kent grófot (Lear-t Bartos Gyula játssza, és az előadást Abonyi Géza
rendezi, mindketten a budapesti Nemzeti Színház örökös tagjai), majd a Három
testőrben Buckingham herceget alakítja. Az is lehet, hogy Bessenyei Ferencet
éppen e szerep kedvéért hívták át, illetve tartóztatták Szegeden. A Lear-t
Hódmezővásárhelyen is be akarják mutatni 1948. február 15-én a Fekete Sas
nagytermében – a plakát el is készül –, de erre nem kerülhet sor, mert február
7-én leszakad a Fekete Sas melléklépcsője, így az előadást nem tarthatják meg. (Erről
a balesetről Földvári is megemlékezik a 104. oldalon, sőt arról is, hogy a
Tosca hódmezővásárhelyi előadása ezért marad el, de Shakespeare Lear előadását,
Bartos-Bessenyei szereplését egy szóval sem említi.)
Csak ezután,
1948. április 10-én mutatják be a Tanner John házasságát, melyben valóban
Bessenyei Ferenc játssza a sofőrt, a darab azonban nem dráma, hanem komédia.
Az 1947-es évadban Horváth Jenő és már nem
Lehotay Árpád a szegedi színház igazgatója (zeneigazgatója pedig Vaszy Viktor).
Lehotay ekkor már a budapesti Belvárosi Színház rendező-színésze. Abonyi Géza
soha nem volt a szegedi színház igazgatója, ő a budapesti Nemzeti Színház
rendezője 1949-ben bekövetkezett haláláig, ezért rendezi ő a szintén budapesti
Nemzeti színházas Bartos Gyulával a Lear előadást.
Mindezek a téves
adatok egyetlen mondatban szerepelnek, alig pár szóban. És mégis mennyi a hiba!
Bessenyei Ferenc az 1949-50-es évadra visszamegy a Pécsi
Nemzeti Színházhoz, és innen vezet útja – másodjára – a budapesti Nemzetibe.
2.
Bessenyei Ferenc 1946-os nyári hódmezővásárhelyi vendégszereplése
Bessenyei Ferencnek e második kapcsolatáról a hódmezővásárhelyi
színházi élettel Földvári László könyvében az „Osváth Béla színháza, 1945.
nov.14.- 1946. dec. 12.”
című fejezetben olvashatunk. Bessenyei Ferenc ekkor már a budapesti Nemzeti
Színház rendes szerződtetett tagja (mégha 1945 után politikai okokból nem is veszik
vissza), és számos nagy főszerep megformálója. Ha ezek után valaki azt hiszi,
hogy mindezek ismeretében a szerző az előzőektől eltérően itt már valamivel
bővebben foglalkozik a személyével, akkor az nagyon nagyot téved. Pedig a
fejezet elég hosszú, azon kevesek egyike a műben, ahol nem csak felsorolás,
hanem elbeszélés is található.
Ennek ellenére Bessenyei
Ferenc neve kizárólag és egyedül a
darabok szereplőinek a felsorolásakor fordul elő!
Ez egyenesen
példátlan! Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Osváth Béla számtalan esetben
megemlékezett az ekkor történt nagy találkozásról, ahogy ő kifejezte Somlay
Artur és Bessenyei Ferenc „egymásratalálásáról”, melyet Bessenyei Ferenc
életrajzírói mind átvettek és maguk is leközöltek, többek között a szintén
hódmezővásárhelyi Moldvay Győző.
Osváth Béla így számolt be erről a színháztörténeti
eseményről: „Amikor 1946 nyarán Somlay Artur Vásárhelyen vendégszerepelt, s a
Naplemente előtt próbáján meglátta Bessenyeit Geiger szerepében, így kiáltott
fel: »Ki vagy te fiam, hogy eddig nem láttalak? Üstökös leszel a pályádon!« Két
nagy művész ösztönös egymásratalálása volt a találkozás, s Bessenyei valóban
üstökösként ragyogja be a magyar művészet egét.”
Ezt 1956-ban
jelentette meg Osváth Béla az akkor már kétszeres Kossuth-díjas, érdemes művész
Bessenyei Ferencről. Földvári László 2010-ben ugyanennek a Bessenyei Ferencnek
a méltatására egyetlen egy szót nem
talál! Se itt, se máshol, ahogy ezt már az előzőekben láttuk, és az
elkövetkezendőkben még látni fogjuk.
Erről a Bessenyei Ferenc számára oly dicsőséges
vendégszereplésről Földvári László könyvéből csak annyit tudunk meg, hogy „az
előadáson együtt láthatták a nézők Somlay Artúrt (Somlay szigorúan vessző
nélkül, rövid u-val írta a nevét, az eredeti hódmezővásárhelyi plakátokon
Arthur-ként áll a neve), Bessenyei Ferencet és a tragikus véget ért kitűnő
színésznőt, Moóry Lucit. … A darab szereposztása: … Geiger – Bessenyei
Ferenc.” Majd lejjebb: „Július 20-án
láthatta a közönség a Sári bíró című darabját [a ragok rendszeres elírása
mutatja, hogy Földvári átnézés nélkül másolja ide innen-onnan a szövegeket],
melyet Gobbi Hilda rendezett. Somlay Artúr és Gobbi Hilda mellett Jóska fiúkat
– Naszódy Sándor, … Varnyút – Bessenyei Ferenc, … alakította.”
Hátul a Mellékletekben
megtalálható az előadás plakátja, amelyen Jóska fiú szerepe mellett Bessenyei
Ferenc, Varnyú szerepe mellett pedig Naszódy Sándor neve szerepel.
Ennyi, pontosan ennyi, amit Földvári László érdemesnek tart
megemlíteni Bessenyei Ferenc 1946-os hódmezővásárhelyi szerepléséről!
De nemcsak Bessenyei Ferenc adatait nem ismeri Földvári
László, hanem másokéit sem. Csupán e néhány nyári hónapot, 1946 nyarát tárgyaló
mondataiban még a következő súlyos hibák fordulnak elő. Ezt írja: „Hegedűs
Tibor rendezte a Naplemente előtt című darabot 1946 pünkösdjén.” A valóság az,
hogy Hegedűs Tibor ugyan megígérte, hogy jön, de mivel fia megbetegedett, nem
tudott lejönni Vásárhelyre, így a Naplemente előtt előadását Somlay Artur
rendezte. Mint ahogy a Sári bírót is, nem pedig Gobbi Hilda, ahogy Földvári
írja. (Kékszakáll nyolcadik feleségét is Somlay rendezte volna, de aztán a
meghirdetett előadás elmaradt.) Gobbi Hilda a Légy jó mindhalálig-ot rendezte,
melyben ő volt Nyilas Misi. Bessenyei Ferenc ebben is játszott, a 33 éves
Gobbi-Nyilas mellett 27 évesen az öreg Pósalaky urat alakította, de ezt
Földvári még felsorolásban sem tartja említésre méltónak.
A Naplemente
előtt szereposztása sem helyes Földvárinál, mint ahogy a Sári bíróé sem.
De Földvári László e korról leírt legfurcsább állítása még
sem az eddig elmondottakban, hanem ebben a mondatban található: „Somlay Artúr
Vásárhelyi szereplésekor figyelt fel Szénási Ernő tehetségére. Később
Budapesten is támogatta.”
Az 1924 márciusában
született Szénási Ernő valóban kiváló jellemszínész volt, nagyon sok darabban játszott
együtt Bessenyei Ferenccel is. Sokszor alakította a Bessenyei Ferenc által
megformált hős inasát, barátját. Csakhogy Szénási Ernő 1946-ban nincs a
hódmezővásárhelyi színház közelében, nem is játszik semmiben, neve egyetlen
címlapon, egyetlen újságcikkben nem bukkan fel. Színházhoz 1952 őszén kerül,
azaz egy évvel azután, hogy Somlay Artur meghal.
Ennek ellenére
nem állíthatom, hogy a Földvári László által leírt esemény nem történt meg:
Lehet, hogy a fiatal Szénási kihasználta az alkalmat, és meghallgatást vagy
tanácsot kért a Hódmezővásárhelyen tartózkodó Somlay Arturtól, aki teljesítette
a kérését, majd a budapesti színiakadémián továbbtanuló fiatalembert támogatta.
Nincs rá semmilyen adatom, hogy ez megtörtént-e vagy sem. Arra viszont nagyon
is van adat, hogy Bessenyei Ferenc tehetségére Somlay Artur valóban felfigyelt.
Ha Szénási Ernőt megemlíti Földvári László, akkor miért hallgat erről a híres
eseményről? Az előzmények után azonban az sem lehetetlen, hogy Földvári László
az Osváth Béla által megörökített Somlay-Bessenyei találkozást írta át
Somlay-Szénási találkozássá.
És aki azt hiszi, hogy ezek után aztán már tényleg nem
következhet rosszabb, még mindig nagyon nagyot téved. Van még ennél is rosszabb
Bessenyei Ferencet illetően Földvári László szakmai könyvében.
3.
Bessenyei Ferenc szerepe a
Nyári Színkör-jubileumi ünnepségein és a hódmezővásárhelyi színházi élettel
foglalkozó rendezvények, események kapcsán
1989-től napjainkig
Ezt a részt Földvári
László könyvében „A Nyári Színkör utolsó évei, 1946 decembere – 1950“ című
fejezet utolsó oldalain (107-109), majd az „Időrendi áttekintés“ utolsó (117.)
oldalán tárgyalja.
A 107. oldalon mintegy összegzésként a szerző abc sorrendben
felsorolja a Nyári Színkörben fellépett színészeket, „az akkori valamint a
későbbi magyar színjátszás színe-javát”. (Érdekes, itt szerepel Bessenyei
Ferenc neve, míg olyanoké nem, akikkel egyébként kiemelten foglalkozik a könyvében.)
Ezután rátér az
1989. június 24-én megtartott ünnepség-sorozatra. Bessenyei Ferenc, mivel nem
tudott eljönni a rendezvényre, köszöntő levelet írt, melyet Sinkovits Imre
olvasott fel a gálaesten. Ferrari Violetta levelét pedig Osváth László. És ekkor
valami olyan hallatlan dolgot művel Földvári László, ami miatt azon tűnődöm,
hogy ne tegyek-e hivatalos feljelentést ellene: A könyvében Ferrari Violetta
leveleként közli Bessenyei Ferenc levelét!
A 107. oldal
alján kezdődő és a 109. oldal közepén véget érő hosszú levél öt-hatoda
Bessenyei Ferenc írása, csak az utolsó egy-hatod Ferrarié!
Aki csak egyetlen egy Bessenyei-interjút hallott vagy
olvasott azonnal ráismer Bessenyei Ferencnek százezerszer elhangzott mondataira,
ars poeticájára, melyet szinte egyetlen esetben sem mulasztott el elmondani,
belekiáltani a magyar színházi, kulturális, társadalmi életbe, ha erre alkalma
nyílt. Mint ahogy tette ezt többek között a hódmezővásárhelyi Szabó Évával,
Szenti Ferenccel készített rádióinterjúiban, vagy legutoljára 2004 márciusában
a hódmezővásárhelyi látogatása alkalmából. Ezeket a súlyos, nemzet-, nép-,
nyelv-, színházféltő szavakat Ferrari Violetta szájába adni … nos, e felháborító,
elképesztő tett jellemzésére már nem is lehet megfelelő szavakat találni.
Ezek a mondatok: „Hittük, hogy a színház az emberi szellem
legmagasabb rendű igényei közé tartozik. Hittük, hogy a színház az emberi
szellem tisztessége, az emberi szellem méltóságának szolgálatában áll. A
színház azért született, hogy az embert az ember méltóságára ráébressze, és
felnevelje. Hiszen akik gondolkodni tudtak a világon, mind a színházon
keresztül működtették szellemi energiájukat.” Vagy egy másik híres idézet,
melyet Bessenyei Ferenc Csehov Ványa bácsijából kölcsönzött: „Hogy az ember legyen
mindenben szép, arcban, ruhában, lélekben, gondolatban. Hogy a céltalan élet
nem lehet tiszta.” Bessenyei-Asztrovnak ezek a legszebb szavai a darabban, és
Bessenyei Ferenc, akinek Asztrov mérföldkő volt a pályáján (első Kossuth-díját 1953-ban
Asztrovért és Kossuth-ért kapja), szerepéből ezt a mondatot saját ars
poeticájává tette.
Ha valami
fennmarad évtizedek, évszázadok múlva is Bessenyei Ferencről, akkor ezek a
mondatok maradnak fenn, amiket mindig, mindenhol hangoztatott, az ügyért
őrjöngve harsogott bele nézői és hallgatói agyába, szívébe! Az egész levél,
melyet Bessenyei Ferenc a már 24 éve halott ifjúkori küzdőtársnak, Osváth
Bélának címzett és írt, gyönyörű, tartalmas óda a magyar színészethez, a
szülőföldhöz, a színházhoz, és mint ilyen teljesen egyedi, teljesen,
összetéveszthetetlenül „Bessenyeis”!
Hogy mennyire hallatlan dolog e levelet Ferrari Violetta szájába
adni még olyannak is, aki soha életében nem hallott Bessenyei Ferencről, nem
ismeri se az ő, se Ferrari Violetta személyét, pályáját – ég és föld voltak ők
ketten –, az sem tarthatja e levelet egy nő írásának, hiszen Bessenyei Ferenc
ilyet is ír benne: „Felejthetetlen Beller Bácsi, a kovács, akinek kontra Cé-je
még mindig itt zsong körülöttem, amikor a Krisztus hét szava a kereszten
Haydn-oratóriumban egymás mellett énekeltük a basszusszólamot.” (Bessenyei Ferenc minden visszaemlékezésében
elmondta, hogy neki volt a legmélyebb hangja a Katolikus Ligában, és ezért
basszust énekeltettek vele, sőt, „A vén gazember”-ben is ezért osztották ki rá
a főszerepet.)
Egyébként
Bessenyei Ferenc felsorol csomó nevet, köztük Szabó karnagy úrét, Tóth Lajosét,
akik pályáján elindították, és akiket, mint már fentebb írtam, soha nem
felejtett el interjúiban megemlíteni.
(Ferrari Violetta
kiváló, rendkívüli tehetségű színésznő volt, de azon kívül, hogy
Hódmezővásárhelyen született és egészen fiatal kislányként itt élt – már 6
évesen Budapestre került –, semmi köze nem volt a hódmezővásárhelyi színházhoz,
a színházcsináló Osváth Bélához, akihez a levél túlnyomó része, azaz Bessenyei
Ferenc írása szól! Ferrari Violetta, aki 1930-ban született, 1936-tól
Budapesten élt [Osváth Béla ekkor mindössze 10 éves], majd 1956-ban elhagyja az
országot, 1986-ig német nyelvterületen játszik és csak az 1990-es évek elején
tér haza nyugdíjasként Magyarországra!)
Időrendi áttekintés
E fejezetnek a két utolsó
(116-117.) oldala az, ami Bessenyei Ferenc szempontjából figyelmet érdemel. A
szerző e kronologikus összefoglalásban nem csak a fontos eseményeket, de – a szerinte
– jelentős, neves színészek hódmezővásárhelyi fellépésének dátumát is megemlíti.
Ha az 1940 és kb.
1955 közötti időszakot nézzük, azaz Bessenyei Ferenc első és utolsó színházi
fellépésének évét, azt látjuk, hogy Földvári László egyetlen egyszer sem tartotta érdemesnek megörökíteni azt a
dátumot, amikor Bessenyei Ferenc Hódmezővásárhelyen színházi előadásban fellépett.
Ahogy a „XX. század második fele legjelentősebb színművészének” első színre
lépését nem említi, ugyanúgy nem ejt egyetlen szót a budapesti Nemzeti Színház
hódmezővásárhelyi Bánk bán előadásáról sem. Az előadásban Bessenyei alakította
Bánkot, Major Tamás Biberach-t és Tőkés Anna Gertrudis-t. Az archívumokban
megtalálható egy fotó, mely az előadás után készült, ezen a színészek mellett
Osváth Béla – nyilván a vendégszereplés szervezője – is látható. (E kép alatt
ez a szöveg áll: „Egy régi vásárhelyi színielőadás után. A képen előtérben
baloldalt Major Tamás, középen Tőkés Anna, jobboldalt ülve Osváth Béla és
jobboldalt állva Bessenyei Ferenc”.)
Földvári László ugyanakkor számtalan színész és színház
fellépését felsorolja. Ha csak az 1940 utáni időszakot tekintjük, nem felejti
el megemlíteni Kiss Ferenc, Tőkés Anna, Horváth Tivadar, Komlós Juci, Szabó
Ernő, Pethes Sándor, Apáthi Imre, Kőváry Gyula, Keleti László stb. stb. nevét
(összesen 26 művész hódmezővásárhelyi szereplését sorolja fel – Bessenyei
Ferenc ebbe a 26-os létszámba sem
kerülhetett bele). Sőt, a neves hódmezővásárhelyi színészek további sorsát is
figyelemmel kíséri (pl. Várhelyi Endréét). Bessenyei Ferencet egyetlen egyszer sem említi. Csak az
Áttekintés legvégén, az utolsó, a 2004-es évnél írja meg a város díszpolgárává
választásának és halálának dátumát.
4.
Mellékletek
Földvári László könyvének 293 számozott oldala van, ebből
több mint 100 oldal (191.-293.) a melléklet, azaz fotó vagy dokumentum. Bessenyei
Ferenc neve itt háromszor fordul elő. Elsőként a Sári bíró plakátján (268.
oldal), majd a következő oldalon egy fotó alatt, melyről Földvári László
semmilyen adatot nem közöl. Se azt, hogy mikor, se azt, hogy milyen alkalomból
készült. Igen nehéz elhinni, hogy egy előadás szereplőit látjuk, hiszen nappal,
a szabadban van felvéve. A hat alakból három ismeretlen, a másik háromból
kettőnek a neve nyilván elírás, mert ilyen nevűek (Zenke Lajos és Berta Gyula) a
szövegben sehol nem találhatóak (van Zenker Lajos és Berta András, de ezek
koruk miatt nehezen kerülhettek egyazon képre). A harmadik Földvári László
szerint Bessenyei Ferenc. Nos, a képen látható személy, vagy nem Bessenyei
Ferenc, vagy olyan maszkban, jelmezben, melyben lehetetlen őt felismeri.
Ez a fotó azért
érdemel említést, mert a könyvben Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas
színészről, Hódmezővásárhely díszpolgáráról, a Bessenyei Ferenc Művészeti-díj
és a Bessenyei Művelődési Központ névadójáról egyetlen más kép nem szerepel. Aki tehát arra kíváncsi, hogy a
fenti címek tulajdonosa hogyan is nézett ki, e képből még támpontot sem kap
erről.
A Mellékletek utolsó (293.) oldalán Földvári László leközli
Bessenyei Ferencnek egy magánlevelét. Teszi ezt úgy, hogy erre semmilyen
engedélye nincs. A Ptk. 81.§ (1) bekezdése szerint személyhez fűződő jogot,
levéltitkot sért, aki a levél írójának engedélye nélkül közli annak
magánlevelét. Földvári Lászlónak se Bessenyei Ferenctől, se örökösétől nem volt
engedélye e levél közlésére.
5.
Ami kimaradt Földvári László művéből
E kérdésre a fentiekben már megkaptuk a választ: Bessenyei
Ferencnek a személyiségéhez és a művészi nagyságához méltó bemutatása, legalább
egy-két fotója, úgy privát, mint szerepfotó. Bessenyei Ferenc személyének,
pályájának tisztelete, különös érdemeinek legalább néhány szóban való
felemlítése. Egyszóval: a Bessenyei Ferenc kiválóságához méltó bánásmód
tökéletesen hiányzik e szakmai besorolású kötetből.
Ehelyett mi az, ami szerepel a könyvben? Bessenyei Ferenc
szinte teljes mellőzése, méltatlan lekezelése, sőt, hibákkal teli bemutatása. Ezek
után jogosan merül fel a kérdés, hogy miért bánik Hódmezővásárhely
közszereplője, a Művelődési Központ egykori igazgatója ilyen lekezelően
Bessenyei Ferenccel? Erre a kérdésre én nem ismerem a választ.
De azt tudom,
hogyha valaki, mondjuk egy fiatal hódmezővásárhelyi diák, pláne évek múlva meg
szeretné tudni, hogy ki is a névadója a város művelődési házának, vagy
művészeti díjának, akkor ebből a könyvből nem csak nem tudja ezt meg, de
súlyosan félre is tájékoztatják a város valaha élt legjelentősebb színművészét
illetően.
A kötet támogatói, a hódmezővásárhelyi intézmények
illetékeseit nyilván a jó szándék, a színház és a város szeretete indította
arra, hogy Földvári Lászlónak segítséget adjanak műve megjelentetéséhez. A
megjelenés előtt nyilván nem volt alkalmuk elolvasni a könyvet, alaposan
áttanulmányozni annak állításait. Ugyanakkor teljesen nem vonhatják ki magukat
a felelősség alól, hiszen nevük ott szerepel a könyvben a támogatók között. Többek
között a könyvtárakban az érdeklődők számára az ő nevük, címük adja a garanciát a mű hitelességéhez.
Ezért szükséges
és halaszthatatlan, hogy e kiigazítás minden olyan helyre eljusson, ahol
Földvári László műve megtalálható.
Nem tekintettem/tekintem feladatomnak, hogy annak
utánajárjak, hogy Földvári László csak azokat a hibákat vétette a könyvben,
melyekről itt szó volt, vagy másokat is. Vagyis azt nem vizsgáltam, hogy csak
Bessenyei Ferenccel vagy Hódmezővásárhely egész színházi történetével bánt
hanyagul, felelőtlenül.
6.
Utószó
A Levéltárban található meg a következő, érdekes hír a
budapesti Nemzeti Színház jegyzőkönyveiben: „1969. augusztus 22. igazgatósági ülés: A Hódmezővásárhelyi
Művelődési Ház kérte a Széchenyi előadását október 6. és 12. között. Ehhez a
színház igazgatósága nem járul hozzá, mert a társulat 13-án Jugoszláviába
utazik, és így erre az előadásra nem kerül sor.”
Bessenyei Ferenc
hivatalos honlapján (http://www.bessenyei.hu/www.bessenyei.hu) e
jegyzőkönyvi részhez a következő megjegyzést fűztem: „Ennél sokkal nehezebb
problémákat is meg tudtak oldani, ezelőtt is, ezután is, ha akartak.”
De sajnos, ebben
az időben Osváth Béla már nem élt, Major Tamás nem volt igazgató, egyszóval nem
volt, akit a Nemzeti Színházban komolyan érdekelt volna a magyar színjátszás
ügye, a vidéki kultúra, színházi élet. És akit érdekelt volna, hogy Németh
László drámáját, a Széchenyi-t, Bessenyei Ferenc felejthetetlen alakításával a
hódmezővásárhelyi közönség is láthassa.
Földvári László szakmai igényű művére csak szakmai
alapossággal lehetett válaszolni, azaz a művet csak szakmai adatokkal lehetett megbírálni.
Ezért volt szükség ilyen alaposságra, ezért lett ez az írás ilyen hosszú.
Az általam említett adatok nagy része interneten is
megtalálható Bessenyei Ferenc autentikus honlapján, a következő oldalakon:
http://www.bessenyei.hu/palya.htmwww.bessenyei.hu/palya.htm
http://www.bessenyei.hu/palya4.htm#hodwww.bessenyei.hu/palya4.htm#hod
http://www.bessenyei.hu/galeria-szinhaz.htmwww.bessenyei.hu/galeria-szinhaz.htm
http://www.bessenyei.hu/galeria-szinhaz4.htm#hodwww.bessenyei.hu/galeria-szinhaz4.htm#hod
2010. december 9.