Hódmezővásárhelyen mind a tíz választókörzetben győztek a Fidesz-KDNP jelöltjei. A korábbiakhoz képest két új képviselővel gazdagodik a testület, Bálint Gabriella és Vágó János személyében. A Magyar Szocialista Párt által állított listáról Kis Andrea és várhatóan Nagy Ernő kerül majd a vásárhelyi képviselőtestületbe, míg a Jobbik színeiben Kendi Imre és Molnár Lászlóné foglalhat helyet a sorok között. Havránek Ferenc viszont előre láthatóan nem vállalhat majd politikai szerepet a helyi testületben. Almási István a szavazatok kétharmadát szerezte meg, így a következő öt évben ő lesz Hódmezővásárhely polgármestere, aki alpolgármesternek dr. Kószó Pétert és Hegedűs Zoltánt kéri majd fel.
„Hódmezővásárhely lakói a folytatásra szavaztak, a város pedig sohanem látott lehetőségek előtt áll” – jelentette ki Almási István tegnap a helyhatósági választásokat követő sajtótájékoztatón. A korábbi polgármestert, a Fidesz-KDNP politikusát a szavazatok több mint 61 százalékával választották ismét a város polgármesterévé a helyi polgárok.
„Nem volt egy könnyű küzdelem, ugyanis két új tag érkezett a csapatunkba, viszont örvendetes, hogy mind a 10 körzetet meg tudtuk nyerni. Én úgy érzem, hogy ezt az utat, amit annak idején elterveztünk, illetve irányként megszabtunk magunknak, ezt szeretnénk tovább folytatni. És mivel megvan a többségünk, én úgy érezem, megvan a kormányzat részéről is a támogatás, mint ahogy azt Orbán Viktor is nyilatkozta is, soha nem látott lehetőségek előtt állhat Hódmezővásárhely” – mondta Almási István.
Lázár János úgy fogalmazott, óriási öröm számára, hogy a Fidesz-KDNP Almási István vezetésével meg tudta őrizni a választók bizalmát Hódmezővásárhelyen. Aligha lehet nagyobb jele a bizalomnak,mint hogy egy politikai család – újabb és újabb szövetségesekkel megerősítve – 25 éven keresztül képes megőrizni a választók támogatását.
„Nagy győzelemnek tekintem, hogy 2006 után, immár harmadjára sikerült minden egyéni választókörzetben elnyerni a választópolgárok bizalmát egy megújult csapattal. Hisz Bálint Gabriella és Vágó János most csatlakozott hozzánk, kiszámíthatatlan volt, hogy ezt a választópolgárok díjazzák, vagy éppenséggel büntetik. Szeretnénk elsősorban nekik gratulálni a képviselőtestületi mandátumukhoz, a megbízatásukhoz” – mondta Lázár János.
A választókörzetben a Fidesz-KDNP által támogatott jelöltek szinte a választókerület valamennyi településén nyertek. Ezzel az eredménnyel és a kormány támogatásával a térség hatalmas lehetőségetkapott arra, hogy valódi rendszerváltás történjen, és jelentősen javuljon az itt lakók életszínvonala – jelentette ki Lázár János.
/Fotó:Szilágyi Gergely
Forrás: Vásárhelyi TV/