Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Minden forradalmat új törvénynek kell követnie

Minden
forradalmat új törvénynek kell követnie, hogy az idő ne fordulhasson
vissza, a múlt hibái ne ismétlődhessenek meg, a tegnap bűneit ne
lehessen újból elkövetni – mondta március 15-i ünnepi beszédében
Hódmezővásárhelyen Lázár János polgármester.

A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: mint egykoron 1848-ban vagy
1956-ban, most is a 20-as, 30-as generációk kezében van az ország
sorsa. A cél, hogy ez a generáció akarja megváltoztatni az országot,
képes legyen a változásra, higgyen a jövőben, és képes legyen
céljait megvalósítani.

Mint kiemelte: a szabadság, egyenlőség, testvériség forradalmának
megvalósulásához áprilisi törvényekre, a 12 pont megvalósulásához az
áprilisi alkotmányra volt szükség 1848-ban is. A forradalom
vívmányai azáltal kezdtek el hatni – először a szabadságharcban,
azután a kiegyezésben, majd a magyar szabadságvágy minden
megfogalmazásánál, 1956-ban és 1989-ben -, hogy törvényekké
váltak.

Minden forradalmat új törvénynek kell követnie, hogy az idő ne
fordulhasson vissza, hogy a múlt hibái ne ismétlődhessenek meg, hogy
a tegnap bűneit ne lehessen újból elkövetni – folytatta. Ehhez új
törvényre van szükség, amely nem engedi az időt visszafordulni.

1848-ban szabadságot, egyenlőséget és testvériséget akart a magyar,
2011-ben szabad országban élni, szabad embernek lenni, egyenlőséget
a lehetőségben, a kötelességben, felelősséget mindenkiért, türelmet
mindenkivel szemben, összefogást mindenkivel – mondta Lázár János.
1848 forradalmából született 1848 áprilisának törvénysorozata, és
2011 csendes forradalmából születhet a 2011. évi húsvéti alkotmány –
tette hozzá.

2011. március 15. a jövőnek, a magyar 20-as, 30-as generációnak
szól. Számukra a szabadság felelősséget, az egyenlőség kötelességet
és a testvériség lehetőséget fog jelenteni – hangsúlyozta a
politikus. Megjegyezte: ehhez azonban az kell, hogy ezen generációk
minden tagja higgyen a saját hazájában, és a mai fiatalok szeressék
a hazájukat. Az ő kezükben a haza és az ország sorsa, ha ők nem
veszik kezükbe, akkor semmivé válik az összes lehetőség.

Március 15. legfontosabb üzeneteként úgy fogalmazott: a felelős
polgár eszménye, hogy a mai fiatal ne robot módjára gondolkodjon és
éljen, hanem az önállóság, a felelős döntés hassa át viselkedését,
merjen és képes legyen cselekedni, vállalja a véleményét.

“Adjunk közösen lehetőséget és esélyt a 20-as 30-as generáció
számára, legyen ez az esztendő a 20-as, 30-as generáció éve,
amelyben újjáépíti az országot” – mondta a szónok.

(MTI)