A székkutasi diákok számára is elérhetővé válik a
mindennapos testnevelés, köszönhetően annak, hogy a Gregus Máté Általános
Iskola és Óvoda átkerült a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás
fenntartásába.
Szülői értekezleten tájékoztatta Szél István polgármester a
székkutasiakat az iskolát és az óvodát érintő változásokról. A település
polgármestere elmondta: azzal, hogy a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi
Társulás lesz a helyi oktatási intézmények fenntartója, csak nyerhetnek a
tanulók.
– Megnyugtatni tudom a szülőket és a gyermekeket, ők
semmiféle negatív változást nem fognak érezni abból, hogy megtörtént egy
fenntartóváltás- mondta Szél István.
Az óvoda és az iskola fenntartása éves szinten közel 100
millió forintba kerül. Az intézmények működtetése az utóbbi években megterhelő
volt a város számára, azonban az önkormányzat ragaszkodott a jó minőségű, helyi
oktatáshoz, ezért tárgyalást kezdeményeztek a kistérséggel, amely sikeresen
zárult. A fenntartóváltással biztos alapokra került az intézmények
működtetése, ráadásul számos, Hódmezővásárhelyen bevált programba is
bekapcsolódhatnak a székkutasi gyerekek.
– A mindennapos testneveléssel, az úszásoktatással és a
tervezett fejlesztésekkel a gyerekek lehetőségei csak bővülnek- mondta a
polgármester.
A változás nem érinti a pedagógusokat, tehát a jelenlegi
oktatók foglalkoznak a jövőben is a székkutasi fiatalokkal.