Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Mindenszentek megemlékezés

Mindenszentek alkalmából többek között hősi halottaira emlékezett a hódmezővásárhelyi önkormányzat. A város vezetői elsőként a polgármesteri hivatalban, a Fahonvéd előtt hajtottak fejet.

 

– Az ember kezdettől fogva sejtette, hogy a halállal nem zárul le teljesen létezése. A túlvilági életbe vetett hit annyira azonos igényből fakad, hogy a különböző mítoszokban és a kialakuló világvallásokban is megjelenítette mindig a halál utáni életet.  A hit, amely segít elviselni a sokszor elviselhetetlen fájdalmat – fogalmazott Bálint Gabriella önkormányzati képviselő Mindenszentek alkalmából tartott megemlékezésen Hódmezővásárhelyen, a Hősök terén.

 

A megemlékezés-sorozat a Kincses temetőben, a díszsírhely-parcellánál dr. Rapcsák András polgármester és Csorba Mihály dandártábornok, alpolgármester sírjánál folytatódott, majd a város vezetői, az 5. Bocskai István Lövészdandár és a HONSZ helyi csoportja és a Vitézi Rend a Hősök-parcellájánál helyezték el a megemlékezés virágait. Végső helyszínként a Szent István templom Levente emléktáblájánál gyűltek össze a résztvevők. Imát Alácsi Ervin őrnagy, katolikus tábori lelkész mondott.

 

Megszakítás