Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

MINK a Mártélyi Kavalkádon

Egy júliusi estén Szeged felett pont jól álltak a csillagok, és úgy esett, hogy a társaság néhány tagja megalapította a zenekart, ami rövidesen meg is kapta a MINK nevet. Bár sok minden történt azóta, de a zenélés melletti elszántság és a kitartás segített nekik átvészelni ezeket a hónapokat. A MINK tagok megfogyva bár, de törve nem, folytatják ott ahol abbahagyták, és alig várják, hogy beizzítsák újra hangszereiket, és végre közösen színpadra álljanak. A szegedi Ifjúsági Ház kávézóját megtöltve adták első koncertjüket. Alternatív/Indie rock stílusban játszanak, nagyrészt feldolgozásokat, de készülőben vannak saját számaik is. A szentesi Mentettrét fesztiválon való fellépés után Mártélyra is ellátogat a zenekar.
Augusztus 6-án, szombaton délután 17 órakor MINK a Kavalkádon!

MINK
Megszakítás