Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Mintegy tizenkétezren látták a hódmezővásárhelyi Picasso-tárlatot

Mintegy tizenkétezren tekintették meg a hódmezővásárhelyi
Alföldi Galériában a vasárnap zárult Picasso-kiállítást és hasonló számú
vendéget vonzott a több mint százhúsz kortárs művész alkotásaiból összeállított
Vásárhelyi Őszi Tárlat is – közölte Nagy Imre, a Tornyai múzeum igazgatója
hétfőn az alföldi városban.

Helyes döntés volt az őszi tárlattal párhuzamosan
rendezni a Picasso kerámiáit bemutató kiállítást, hiszen míg tavaly csupán
ötezer látogatót vonzott a kortárs seregszemle, idén csaknem két és félszer
ennyien voltak kíváncsiak a mai magyar alkotók műveire –

mondta a szakember.

Az igazgató rendkívül sikeresnek ítélte meg mindkét kiállítást, hiszen
Hódmezővásárhely valamivel több mint negyvenezer lakójához viszonyítva
kiemelkedőnek mondható a látogatók száma.

Az idei Vásárhelyi Őszi Tárlat szakmai rangját és az
iránta megnyilvánuló érdeklődést az is jelezte, hogy 235 művész összesen 569
műalkotást adott be rá. A kilenc tagú szakmai zsűri augusztus elején ebből az
anyagból összesen 126 alkotó 194 művet válogatta ki.

A Picasso-tárlat gerincét adó művek Hódmezővásárhely
testvérvárosából, a dél-franciaországi Vallauris-ból érkeztek. Az október 5-én
nyílt kiállításon Picasso negyvenegy kerámiatárgya

mellett egy tizenhárom kerámiaérmet tartalmazó táblát,
tizenkét linómetszetet, öt grafikát és a művész vallauris-i munkásságát
megörökítő fényképsorozatot láthatott a közönség.

Nagy Imre elmondta, hogy a következő hónapokban az
Alföldi Galériában az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Erdős Péter
gyűjteményes kiállításával várják majd a közönséget. Jövőre kiállít majd
Hódmezővásárhelyen a hatvanéves Kárpáti Tamás, aki az őszi

tárlatok rendszeres résztvevője, valamint Földi Péter, a
hazai kortárs piktográfia egyik meghatározó alakja is.

(MTI)